Október végén a világ legjobb MBA iskolái Budapesten

Vágólapra másolva!
Az idén is megrendezik a világ legjobb MBA iskoláinak tanfolyambörzéjét Budapesten. A World MBA Tour nevet viselő rendezvényre az ingyenes részvételhez a topmba.com oldalon lehet regisztrálni. A leendő MBA hallgatók összesen 2,1 millió euró értékben pályázhatnak ösztöndíjakra.
Vágólapra másolva!

Október 30-án a világ legjobb üzleti iskolái Budapestre látogatnak, hogy "munka után" - 17 és 21 óra között - a magyar érdeklődők körében népszerűsítsék MBA (a Master of Business Administration vezetői fokozatot jelöli) programjaikat, jelentkezőket toborozzanak a jövő évben induló kurzusaikra.
A börzét Budapesten idén a Corinthia Grand Hotel Royal-ban tartják. A kilátogatók érdeklődhetnek a kurzusok tartalmáról, költségeiről, a felvételi menetéről, a különböző ösztöndíj-lehetőségekről. A vándorbörzén ezen kívül iskolák előadásai, szemináriumai egészítik ki a programot.
Az amerikai résztvevő iskolák között szerepel a Wharton, Columbia, Chicago és a Haas, az európai iskolák közül többek között az Instituto de Empresa, az ESADE, a MIP-Politecnico di Milano, az IMD jön el.
"A rendezvény célja, hogy tájékoztassa és ösztönözze a jelentkezőket az öregdiákokkal és az iskolák képviselőivel való beszélgetésre, a hasznos információk begyűjtésére" - tájékoztatott Nunzio Quacquarelli, A QS World MBA Tour igazgatója.Az ingyenes belépéshez a www.topmba.com oldalon lehet regisztrálni. Regisztráció hiányában a helyszínen 5 dolláros (ezer forintos) belépőjeggyel lehet megtekinteni a börzét.