Súlyos gondok a munkahelyen -az elhízott dolgozók kevésbé hatékonyak

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikája alapján a túlsúlyos európai dolgozók évente egy százalékkal is csökkenthetik az EU gazdasági teljesítményét.
Vágólapra másolva!

Európában a közvetlen egészségügyi költségek mintegy hat százaléka a túlsúlyra vezethető vissza. Az elhízás mindemellett csökkent munkahelyi teljesítményhez, vagy a dolgozók idő előtti halálához is vezethet. A WHO úgy tudja: a német egészségügyi rendszer évente személyenként 27 eurót költ a kövérségből fakadó problémák kezelésére. Svédországban ez az összeg fejenként 35, míg Belgiumban 54 euró is lehet.