Eperszedőkből politikusok: karrier vendégmunkásként

Vágólapra másolva!
Román dolgozókból álló párt alakult Spanyolországban. A Castillonban megalakult Független Román Párt román iskolák beindítását, kétnyelvű könyvtárak alapítását, kulturális intézmények létrehozását tűzte ki célul. A januári helyhatósági választásokon indulva akár helyi hatalmi tényező is lehet - számol be a Népszabadság online.
Vágólapra másolva!

Bár a spanyol politikusok az új párt bejegyzését nem akadályozhatják meg, cseppet sem örülnek a létrejöttének. A több mint 40 millió lakosú országban hivatalosan 400 ezer román vendégmunkás él, akik januártól legálisan is részt vehetnek a helyhatósági választásokon - így sem a spanyol Néppártnak, sem a szocialista pártnak nem mindegy, kire szavaznak. Az illegálisan Spanyolországban tartózkodókkal együtt az ottani román közösség - egyesek szerint - akár milliós is lehet. Az országban huszonöt jelentősebb román kulturális és érdekvédelmi szervezet működik - írja a lap.

A tömörülést egyébként Spanyolországban az eperszedők pártjaként emlegetik. Évekkel ezelőtt ugyanis Spanyolországba főként e célból, vagyis az eperszedés miatt érkeztek a nyugat-európai román vendégmunkások. Úgy tűnik, karrierépítésüket a politikában szeretnék beteljesíteni...