Várhatóan jövőre az ideihez hasonló arányban emelkednek a bérek

Vágólapra másolva!
Idén átlagosan 5,5-5,8 százalékkal növekedtek a bérek, ez várhatóan a jövő évben sem lesz másként - legalábbis ez derül ki a Hewitt Associates felméréséből. A közel 270 régióbeli vállalat bevonásával készült prognózis szerint 2007-ben 5,4-5,7 százalékos béremelkedés várható - számol be a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A Hewitt prognózisa szerint 2007-ben a hazai vállalkozások minden szervezeti szinten átlagosan 6,5 százalékkal emelik a változó bért. Az iparág szerinti bérnöveléseket vizsgálva látható, Magyarországon és Ausztriában a termelésben dolgozók nagyobb fizetésemelést kapnak, mint a szolgáltatási szektorbeliek, igaz, ez 2005-ben még fordítva volt - mondta Jókay Gábor.

A Hewitt Humán Tanácsadó Kft. javadalmazási tanácsadás üzletágának vezetője hozzátette: a két ország között lényeges különbség van, ugyanis nálunk mindkét iparágban több mint két százalékponttal nagyobb mértékben nőhetnek majd a keresetek. A jelenség nem új keletű, már négy éve nagyobb ütemű a béremelkedés itthon, mint Nyugat-Európában, és ez várhatóan a következő 5-10 évben is így lesz.