November 29-30: állásbörze a Műegyetemen

Vágólapra másolva!
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem november 29-30-án (szerda-csütörtök) rendezi hagyományos őszi állásbörzéjét, amelyen 180 munkaadó 3600 állásajánlata között válogathatnak a kilátogatók. Az alábbiakban a szervezők felhívását tesszük közzé.
Vágólapra másolva!

A célegyenesben vagy?

Itt van az egyetem utolsó éve?
Már semmi sem menthet meg attól, hogy a kezedbe nyomják az elmúlt évek küzdelmének gyümölcsét, a diplomádat?
Tudod már, hogyan tovább?

Ha eddig még nem tetted volna fel magadnak ezt a kérdést, akkor itt az ideje, hogy a "nagyvilágban" zajló eseményekre is figyelj, feltérképezd szakterületed munkaerő-piaci lehetőségeit: milyen tudású szakembereket keresnek a cégek, milyen követelményeket támasztanak, illetve milyen bért, juttatásokat kínálnak.

Keresd a személyes kapcsolatot

Talán egész életed, karriered meghatározza majd, hogy milyen lesz az első munkahelyed. Fontos, hogy minél többet megtudj a megpályázandó állásról, a munkahelyi körülményekről, a vállalati légkörről.
Azok a nagyvállalatok, amelyek szívesen alkalmaznak pályakezdő fiatalokat, többnyire megjelennek a különböző állásbörzéken. Munkatársaik szívesen válaszolnak kérdéseidre, és természetesen írásos bemutatkozó anyagokat is találsz róluk.

Ne sajnáld a fáradságot és keresd fel személyesen a kiszemelt cégek standjait. Ha sikerül találnod valakit, akivel elbeszélgethetsz, akinek felteheted a kérdéseidet, máris közelebb jutottál annak eldöntéséhez, hogy valóban ott szeretnéd-e tölteni a következő néhány évet.

A rendezvény lehetőséget kínál arra, hogy közvetlenül a vállalat munkatársainak tedd fel azokat a kérdéseket, amelyekre más forrásból nem sikerül választ kapnod, és az így megszerzett ismeretek birtokában hozd meg az elhelyezkedéssel kapcsolatos döntéseidet.

Érkezz felkészülten

Itt is igaz, hogy a minőség többet ér a mennyiségnél: a Műegyetemi Állásbörze 3 szintes, 1.000 m2-nyi beépített területen 180 vállalkozás közel 3.600 állásajánlatára lehet jelentkezni. Ennyi céggel lehetetlen kapcsolatot teremteni két nap alatt. Ha felkészületlenül érkezel a rendezvényre, nem választod ki előre, hogy mely cégeket érdemes megkeresni, és nem írod össze magadnak, hogy mit szeretnél megkérdezni a felkeresendő cégektől, könnyen el fogsz veszni a "vásári tömegben".

Már 2-3 héttel a rendezvény előtt minden cégről a legfontosabb információk megtalálhatók az állásbörze honlapján (milyen elvárásai vannak a leendő munkatársaival szemben, kiket keres, milyen pozíciókra, mekkora fizetést és milyen juttatásokat ajánl, illetve egy viszonylag bőséges cégismertető). A honlapon szűrő is segíti az eligazodást, így a legkeresettebb szakmák művelőinek is "csak" 60-80 cégbemutatkozó oldalt kell átfutni, és kiválasztani a számára legvonzóbbakat. A vállalat által feltöltött információk ismerete már az Állásbörzén nagy segítséget jelent, az interjún pedig már egyenesen "kötelező" a sikeres szerepléshez.

Bővebb információ és jelentkezés a felkészítő programokra: www.allasborze.bme.hu
Bízunk benne, hogy a 2006. évi őszi Műegyetemi Állásbörzén Téged is a látogatók között üdvözölhetünk.
(X)