Szigorítanák a képviselők utazási költségtérítését

Vágólapra másolva!
A jövőben nem tart igényt munkájához utazási költségtérítésre Kapolyi László. Az MSZP országgyűlési képviselője 2002 és 2005 között több mint 13 millió forintot kapott ezen a címen. Az MSZP tervei szerint a jövőben számlával kell igazolni a jogosultságot - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A lap egy hete számolt be arról, hogy a képviselők havi több százezer forintot vehetnek fel utazási és szállásköltségeikre, ellenőrzés nélkül, bemondásra.
Az utazásiköltség-térítés alapja a lakhely Budapesttől való távolsága (illetve a választókörzet lakhelytől való távolsága). A vidéken lakó és fővárosi ingatlannal nem rendelkező képviselőknek havi 110 ezer forintot ad az Országgyűlés Hivatala, de a fővárosiak is kapnak támogatást a közlekedéshez. Azt viszont már nem kell számlával igazolni, hogy a felvett pénzt mire költik a honatyák, ahogy azt sem ellenőrzik: a képviselőnek valóban nincs a fővárosban lakása. Erről nyilatkozatot kell tenni a "lakbértámogatás" igénylésekor, ám ezt még a vagyonnyilatkozatokkal sem vetik össze, erre ugyanis nincs felhatalmazása a hivatalnak - számol be a lap.
Az MSZP tervei szerint a képviselőknek a jövőben számlával vagy érvényes szerződéssel kell majd igazolniuk albérletük meglétét.