A szabadság pénzbeli megváltását javasolják

Vágólapra másolva!
Az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén a munkaadók képviselői várhatóan felvetik, hogy a munkavállalók pénzben megválthassák ki nem vett szabadságuk egy részét.  A kormány és a szakszervezetek valószínűleg ellenzik a javaslatot. Attól tartanak, hogy a dolgozók ezzel nem tudják kipihenni magukat. Amint összeállításunkból kiderül, a dolgozók véleménye megoszlik a kérdésben.
Vágólapra másolva!

Az éves rendes szabadság pénzzé váltását egyelőre tiltja a törvény. Az Alkotmánybíróság legutóbbi ítélete szerint ráadásul a szabadságot az esedékesség évében ki is kell adni - a ki nem vett napok nem vihetők át a következő évre. A munkaadók javaslatának elfogadásával viszont nem vesznének el teljesen ezek a napok.

Kimerülnének a szabadságot pénzben kérők

A vélemények megoszlanak a módosítás hasznosságával kapcsolatban. A foglalkoztatók szerint számos munkavállaló üdvözölné a módosítást. Sokan ugyanis nem tudják kivenni teljes szabadságukat, és azokat sokan szívesen pénzzé váltanák. A szakszervezetek és a kormány viszont azt mondja: az ötlet nem jó. A változtatás eredményeként ugyanis elképzelhető, hogy a dolgozók nagy része a pénzt választaná a pihenés helyett. Így előbb-utóbb kimerülnének, egészségük pedig súlyos károkat szenvedne.

"Ha nem tudjuk kivenni, legalább fizessenek"

A dolgozók hasonlóan megosztottak a kérdéssel kapcsolatban. "Jó ötletnek tartom a javaslatot. Cégünknél állandó a hajtás, a helyettesítéseket nem tudják megoldani. Nekem csak a tavalyi évről 20 napom maradt bent. Jó lenne, ha legalább pénzügyi hasznom lenne belőlük" - mondta el egy nemzetközi cég magyar leányvállalatánál asszisztensként dolgozó hölgy.

Egy multinacionális vállalat értékesítő munkatársa ugyanígy vélekedett. "Nagyon jó lenne, ha kifizethetnék a ki nem vett napokat. Kollégáimmal csak halmozzuk szabadnapjainkat - én az előző évben összesen 10 napot voltam szabadságon. Egy értékesítő ugyanis nem mehet el akármikor egy-két hétre" - magyarázta a 29 éves hölgy.

"Nem több pénz, hanem több szabadnap kell"

Nem mindenki vélekedik azonban így. Vannak, akik keveslik a szabadnapot és inkább azok megnövelését tartanák jó ötletnek. "21 nap szabadságom van, amit minden évben ki is veszek. Nekem nem a kifizetés lenne a megoldás, hanem a több szabadnap" - állítja egy híradástechnikai eszközöket gyártó cég irodavezetője.

Egy középvezető hölgy szintén a javaslat elvetése mellett érvelt. "Én egyáltalán nem támogatom az ötletet. Féltem a dolgozókat. Elképzelhető, hogy ennek hatására nem használják fel szabadságukat, így kipihenni sem tudják majd magukat. Hosszú távon ez egyébként a vállalatoknak sem jövedelmezne. Véleményem szerint azzal a munkavállalóval lehet eredményesen együttdolgozni, aki lelkes. A fáradt dolgozó pedig ritkán lelkes" - véli a hölgy.

A kevesebbet keresők élnének vele

Ezt erősítette meg Márton Katalin, a Raab Karcher Tüzép Zrt. HR-vezetője is, aki elmondta: bár igény lenne a szabadság pénzbeli megváltására, ennek ellenére mégsem tartja jó ötletnek az engedélyezést. "Az alacsonyabb bérűek számára ez egy újabb pénzszerzési lehetőség lenne, amit valószínűleg ki is használnának. Végül teljesen kimerülnének, ami így a teljesítményük rovására menne, és egyértelműen a munkáltatót hátráltatná." - indokolta meg véleményét Márton Katalin.

Az idősebbeknél jelenthet problémát

A HR-vezető hozzátette, elsősorban idősebb munkavállalóiknál fordul elő, hogy nem tudják kivenni szabadságuk egészét. A fiatalabb dolgozóinknak ez nem jelent problémát.

Oroszi Babett