Háromezer elbocsátott közszolga kért segítséget

Vágólapra másolva!
Tavaly július óta több mint háromezren fordultak a kifejezetten a közszférában állásukat elvesztő emberek számára létrehozott szolgáltató centrumhoz- tudta meg a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A személyesen is megjelent mintegy 1500 fő közül 1200-an válaszolták, hogy érdeklik a képzési lehetőségek, több mint ezren állásajánlatokra vadásztak és mintegy nyolcszázan álláskeresési, karriertanácsokat, önéletrajz-írási segítséget igényeltek. A legfeljebb 350 ezer forintos vissza nem térítendő támogatásból eddig százan részesültek.

Prémium évek: kevés érdeklődő

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tapasztalatai szerint egyelőre nem túl nagy az érdeklődés a prémium évek program iránt. Ez a lehetőség heti legfeljebb 12 órás munkáért a munkavállaló korábbi fizetésének 70 százalékát juttatja, igénybevételi határidejét a kormány 2008. december 31-ig kiterjesztette. Az eddig elbocsátott mintegy hatezer emberből mintegy 200-300-an vesznek részt a benne. A többség felvette a végkielégítését, sokan az előrehozott nyugdíjat választották, a zöme pedig saját kapcsolati tőkéje segítségével helyezkedett el - mondta el a lapnak Szabó Endre, a SZEF elnöke.