Hét százalékkal csökkentek a reálbérek

Vágólapra másolva!
A bruttó átlagkereset 7,1, míg a nettó 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ennek ellenére az év első három hónapjában a reálkeresetek 7 százalékkal csökkentek egy éves viszonylatban, ami a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedésével magyarázható - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli közleményében. 
Vágólapra másolva!

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 184 ezer forintot kerestek. Ebből a vállalkozásoknál dolgozók 167 200 forintos, a költségvetési szervezetek alkalmazottai ennél magasabb, 228 200 forintos fizetésben részesültek. A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 113 600 forintot tett ki: ezen belül a fizikai foglalkozásúak 83 100 forintot, a szellemi foglalkozásúak 147 800 forintot tettek zsebre.

A pénzügyben 383 ezer forint az átlag

Az egyes területek között a legkevesebbet a textiliparban és az erdőgazdálkodásban fizikai munkát végzők kerestek, bruttó 89 ezer forintot.
Valamivel jobban fizet a vendéglátás (111 ezer forint), az építőipar (128 ezer forint, fizikai dolgozóknál 100 ezer), ám ezeken a területeken szakértői vélemények szerint magasnak mondható a hivatalos és a valós fizetés közötti különbség.
A 184 ezer forintos országos átlag körül szállítással, raktározással (180 ezer), az ingatlanügyletekkel (179 ezer forint), valamint az egészségügyben lehetett keresni (176 ezer). Az átlagnál magasabb a fizetése a tanároknak (221 ezer forint), és a közigazgatásban, védelemben dolgozóknak (269 ezer).
A kereseti lista élén továbbra is a pénzügyi tevékenységet végzők állnak, 383 ezer forintos havi átlagfizetéssel.

10 százalékkal kevesebben a közigazgatásban

Az alkalmazotti létszámoknál a legnagyobb visszaesés a textiliparban volt megfigyelhető, ahol 11,8 százalékkal kevesebben állnak alkalmazásban, mint tavaly ilyenkor.
A közigazgatásban egy év alatt 10 százalékos csökkenést regisztrált a KSH. 3,3 százalékkal dolgoznak kevesebben a humán egészségügyi ellátásban. A legnagyobb bővülés pénzügyi területen volt megfigyelhető, amely 12,1 százalékos pluszt mutatott fel. 9 százalékkal többen dolgoznak az ingatlanszolgáltatásban, 3,8 százalékkal nőtt a vendéglátásban dolgozók száma.