Kevesebb a külföldi munkavállaló

Vágólapra másolva!
A külföldi munkavállalók nem kapkodnak a magyarországi állások után. Az idén 83 ezren jöhetnének, ám ennél valószínűleg kevesebben kérnek engedélyt. Az érdeklődés csökkenő tendenciát mutat Romániából is.
Vágólapra másolva!

Az idei első negyedév azt mutatja, hogy csökkent az érdeklődés a magyarországi munkavállalás iránt. Ez vonatkozik például a román állampolgárok magyar munkavállalására is - idézi a Privátbankár Somodi Istvánné, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője szavait, aki a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén beszélt hétfőn a témáról.
Romániából és Bulgáriából például az első negyedévben kevesebb munkavállaló kért munkavállalási engedélyt, mint amennyi a múlt év időarányos részében.

Tavaly 54 ezer engedélyt adtak ki

A múlt évben összességében 54 721 engedélyt adtak ki a munkaügyi központok a külföldi munkavállalóknak, míg például 2004-ben 64 695-öt. A 2007-re szóló miniszteri közlemény szerint az idén egyidejűleg legfeljebb 83 ezer külföldi foglalkoztatható munkavállalási engedéllyel Magyarországon.

A főosztályvezető hozzátette: jelenleg az unió kilenc tagállamában már a Magyarországgal együtt csatlakozó országok állampolgárai is szabadon vállalhatnak munkát. Ezeknek a munkavállalóknak, illetve foglalkoztatójuknak csak elvi regisztrációs kötelezettségük van, szankciók nélkül. Így pontosan nem ismerhető a számuk. Ez vonatkozik például a Magyarországon dolgozó szlovákokra is.

A kormány tervei között szerepel további könnyítések bevezetése a román munkavállalók irányába. Napirenden van annak a jelenleg 219 szakmából álló listának bővítése, amelyben a román és bolgár munkavállalók könnyített eljárással, a hazai munkaerőpiac vizsgálata nélkül juthatnak legálisan munkához.