Nőtt a regisztrált álláskeresők száma

Vágólapra másolva!
Ugyan az előző hónaphoz képest 4,6 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbihoz viszonyítva viszont 12,2 százalékkal nőtt a regisztrált álláskeresők száma hazánkban - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb statisztikájából.
Vágólapra másolva!

Az adatokból kiderül: májusban több mint 410 ezer regisztrált álláskereső szerepelt a munkaügyi központok nyilvántartásában. Ez az áprilisi adatokhoz képest 20 ezer fős, 4,6 százalékos csökkenést jelent. Az előző év azonos időszakához mérten ugyanakkor növekedés tapasztalható. A létszám a tavalyit 12,2 százalékkal, 45 ezer fővel haladta meg.

A regisztrált álláskeresők közül egy éve, vagy annál is régebben közel 115 ezren keresnek állást, ezer fővel kevesebben, mint az előző hónapban, de 16 ezer fővel többen, mint egy évvel korábban - írja az Inforádió.hu

A regisztrált álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított arányában továbbra is nagy az eltérés az egyes megyék között. Így Budapesten még mindig 3,1 százalékos a ráta, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont 20,5 százalék. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is csaknem 20 százalékos, 19,4 százalékos a ráta. Az országos átlag 9,4 százalék.