A magyar nők 11 százalékos bérhátrányban

Vágólapra másolva!
Magyarországon a nők 11 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. Az EU-ban a különbség átlagosan 15 százalék - derül ki az Európai Bizottság tegnap közzétett jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A 2005-ös számokon alapuló felmérés szerint a legtöbb olyan tagállamban, ahol a nők foglakoztatottsági szintje alacsony (például Málta, Olaszország, Görögország és Lengyelország), a különbség az uniós átlagnál kisebb, vagyis a női bérek jobban közelítenek a férfi keresetekhez. Magas bérkülönbség általában az olyan országokban (például Ciprus, Észtország, Szlovákia, Finnország) jellemző, ahol a nők korlátozott számú szektorban, illetve munkakörben dolgoznak, illetve ahol a nők jelentős aránya részmunkaidőben vállal állást (például Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Ausztria, Svédország) - írja a Világgazdaság.

A végzettségiu szinttel nő a különbség

A jelentés rámutat: a fizetéskülönbség a végzettségi szint emelkedésével egyre nő. A felsőfokú végzettségűek körében 30 százalék feletti az eltérés a fizetésekben, míg a középfokú végzettségűeknél csak 13 százalék. Hasonló a helyzet az életkor tekintetében is: az 50-59 évesek körében több mint 30 százalékkal keresnek kevesebbet a nők, míg a 30 év alattiaknál hét százalék a differencia. A jelentést bemutató Vladimír Spidla szerint előfordul, hogy a nők alacsonyabb fizetését a diszkrimináció okozza, azonban a leggyakoribb okok jóval rejtettebbek: a hölgyeket több rosszul fizetett állásban lehet megtalálni, illetve többen dolgoznak részmunkaidőben, valamint a hagyományos női állások a fizetési rangsorok alsó régiójában találhatók.