Nehezebb lesz a pályakezdő tanárok indulása

Vágólapra másolva!
Radikálisan változnak a pedagógusok foglalkoztatásának szabályai az új tanévben. Pályakezdőt ezentúl gyakornokként foglalkoztathatnak három hónapos próbaidővel és segítőt kell rendelni mellé. Szintén változás, hogy a pedagógusok ezentúl nem kötelezhetőek különdíjazás nélküli, heti két plusz tanórán kívüli óra megtartására  - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A fővárosi Móricz Zsigmond Gimnáziumban megrendezett országos szakmai tanévnyitón Szüdi János, az oktatási tárca közoktatási szakállamtitkára arra is kitért: a szakembereknek az idei tanévben több órát kell tartaniuk. A tanárok és tanítók eddig kötelező heti óraszáma az eddigi 20 óráról egységesen 22 órára nő. A legnagyobb változásra azonban a pályakezdő pedagógusoknak kell számítaniuk. A legalább hároméves gyakorlattal nem rendelkező tanárokat és tanítókat ezentúl - hasonlóan a közalkalmazottakhoz -három hónapos próbaidővel, kizárólag gyakornokként lehet alkalmazni. A gyakorlati idő alatt a pedagógusok mellé segítőt kell kirendelni, aki a kezdő óráinak látogatása mellett tanácsokkal is ellátja a fiatal szakembert. A gyakornok pedagógusok munkáját is értékelik majd. A nem megfelelő teljesítményt nyújtók közalkalmazotti jogviszonyát nem hosszabbítják meg. A közoktatási intézményeknek december 31-ig kell elkészíteniük gyakornoki szabályzatukat.