Megéri pénzt áldozni a depressziós dolgozókra

Vágólapra másolva!
Megtérül a munkaadó minden pénze, amit depressziós kollégáinak gyógyításába fektet, állítja egy amerikai tanulmány. A kollégák lojálisabbak lesznek a cég felé és többet is dolgoznak, mintha annyit mondana nekik a főnök, hogy menjenek orvoshoz, oldják meg maguk problémájukat.
Vágólapra másolva!

Egy mentálhigiénével foglalkozó intézet egy éven át tartó kutatásában a szakemberek azt figyelték meg, hogy az átlagon felüli ellátásban részesülő alkalmazottak 14 nappal kevesebb betegszabadságot vettek ki, mint azok, akiknek csak annyit mondtak: menjenek orvoshoz - írja a Privátbankár. Így dolgozóként mintegy 1800 dollárt takarított meg a cég úgy, hogy a kezdeti ráfordítás munkavállalónként mindössze100 és 400 dollár közöttmozgott. A megtakarítást nagyban növeli az is, hogy a lelkileg jobban támogatottak közül jóval kevesebben döntöttek a váltás mellett. Míg a megszokott módon kezelt dolgozóknak egy év elteltével 88 százaléka volt ugyanazon a munkahelyen, a lelkileg jobban támogatottak 93 százaléka maradt a cégnél. Ráadásul esetükben 40 százalékkal nőtt a depresszióból való kigyógyulás esélye is.