Vágólapra másolva!
Havi bruttó másfél millió forint felett lesz jövőre a legfőbb közjogi méltóságok havi illetménye - írja a Népszava. Öt százalékkal automatikusan meg kell emelni a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének javadalmazását a kormány és a közszolgálati szakszervezetek között a közszféra 2008-as béremeléséről született megállapodás miatt.
Vágólapra másolva!

Az öt közjogi méltóság juttatása a mindenkori miniszteri alapilletmény két és félszerese. A minisztereknek viszont automatikusan jár az öt százalékos béremelés, mert bérük a köztisztviselői illetményalaphoz kötött, amit az idei 36800 forintról 38500 forintra emelnek. A miniszterek a mindenkori illetményalap 15,6-szeresére jogosultak "alapilletményként", amit 50 százalékos illetménykiegészítéssel és 65 százalékos vezetői pótlékkal fejelnek meg.

A képviselők fizetését is emelik

A köztisztviselői illetményalap megemelésével a parlamenti képviselők is jól járnak. Alapdíjuk 220 800 forintról várhatóan 231 900 forintra emelkedik, míg a bizottsági pótlék várhatóan 163 300 forint lesz. Emellett egy átlagképviselő közel 500 ezer forintot vehet fel költségtérítés és szállásdíj címén.