Egymillió üres álláshely a németeknél

Vágólapra másolva!
Németország történetében 2007-ben csökkent leginkább a munkanélküliek száma. Közel 600 ezren vannak kevesebben állás nélkül, mint egy évvel korábban. Év végén emellett közel egymillió üres álláshelyet regisztráltak. Ha a trend folytatódik, egy év múlva a 3 milliós határ alá eshet a munkanélküliség.
Vágólapra másolva!

Ezzel a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi mutató decemberben 8,4 százalékra csökkent a novemberi 8,6 százalékról. Kiigazítás nélkül decemberben 3,406 millió volt az állástalanok száma Németországban. Egy év alatt 600 ezerrel többen dolgoznak Németországban.

Rekordot döntött a munkaügyi központok által nyilvántartott üres álláshelyek száma. Decemberben közel egymillió (939 ezer) betöltetlen pozíciót regisztráltak, 142 ezerrel többet, mint tavaly ilyenkor. A foglalkoztatottak száma az exportgazdaság bővülése és a beruházások miatt nő, de az inflációtól tartósan elmaradó, szerény - az egész EU-ban majdnem legkisebb ütemű - béremelkedés miatt a javulás egyelőre nem látszik meg a lakossági fogyasztáson.