Mindenkinek felmondtak a papírfeldolgozónál

Vágólapra másolva!
Szinte minden munkatársat - összesen kilencvenhét dolgozót - bocsátott el a fűzfői Papírfeldolgozó Kft. A távozók munkaviszonya január 15-ével szűnik meg - tájékoztatta Boórné Mórocz Éva, a balatonalmádi munkaügyi kirendeltség vezetőhelyettese az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A 103 főt foglalkoztató cég vezetői nem akartak nyilatkozni a távirati irodának. A munkaügyi szervezetnek fizetésképtelenséggel indokolta a cégvezetés a döntését, illetőleg azt közölték, hogy fizetési nehézségek miatt nem tudják újra megindítani az októberben leállított termelést - tette hozzá a munkaügyi kirendeltség képviselője. Közlése szerint az elbocsátás 46 szakmunkást, 35 betanított munkást, 12 ügyviteli alkalmazottat és négy vezetőt érint.

500 milliós adósság, felszámolási eljárás

Az üzemet korábban működtető Papíripari Zrt. ellen 2006 novemberétől jogerős felszámolási eljárás volt már folyamatban, mert a cég 500 millió forintos adósságot halmozott fel. Mészárovics Imre, a részvénytársaság vezérigazgatója akkor azt nyilatkozta, hogy a cég az energiaárak és vízdíjak drasztikus emelkedése és főként piacot elárasztó rossz minőségű, ám rendkívül olcsó kínai iskolai füzetek miatt. Ez utóbbi a 2006-os gazdasági évben legalább egymilliárd forintos bevételkiesést jelentett a cégnek, míg a víz és az energia áremelése 300 milliós pluszkiadást okozott.

Rosszabb minőségben akartak gyártani

2007 januárjában magánbefektetők hozták létre a Papírfeldolgozó Kft.-t a gyár üzemeltetésére. Szabóné Bátor Erzsébet, a kft. ügyvezető igazgatója a múlt év elején azt nyilatkozta az MTI-nek. Az új vezető azt mondta, hogy a füzeteket "rontottabb formában, olcsóbb minőségben" állítják majd elő. Így veszik fel a versenyt a kínai dömpingáruval.

Szabóné Bátor Erzsébet 2007 januárjában 1,5 milliárd forintos éves árbevételt és 150 millió forintos nyereséget remélt, augusztusban azonban már arról nyilatkozott az MTI-nek, hogy egymilliárdos árbevétellel és talán 50 milliós nyereséggel lehet számolni.

Októberben leállították a termelést

Az ügyvezető 2007. augusztusában még bizakodó volt, amit a magyar iroda- és iskolaszerpiacon meghatározó nagykereskedő céggel, a Herlitz Hungária Kft.-vel kötött együttműködési szerződésükre alapozott. Az ügyvezető még azt nyilatkozta tavaly nyáron, az év végéig 10 millió füzetet terveznek legyártani, sőt exportra is számítanak.

Ezzel szemben októberben már le kellett állítaniuk a termelést, nem tudták fizetni a dolgozókat sem - miként a munkaügyi kirendeltségnek indokolták a leépítést -, végül 2008. január 15-étől valamennyi dolgozó "utcára kerül", ugyanis a termelés újraindítására nem lát esélyt a cégvezetés.