Nem Start-kártya alapján veszik fel az álláskeresőket

Vágólapra másolva!
2004 októberében indult a pályakezdők elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítő Start-program. Fél éve újabb csoportokra - kismamákra, szakképzetlenekre - terjesztették ki. Január végéig közel 85 ezer álláskereső kapta kézhez a Start-kártyát. Mennyit ér az álláskeresésnél, hogyan ítélik meg a munkaadók? Körkérdésünkből megtudtuk, a kiválasztásnál nem szempont a Start-kártya, szakértelem és rátermettség alapján veszik fel az új munkaerőt. Ha azonban alkalmas a Start-kártyás jelölt, pénzt takarít meg a cégnek.
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben volt két éve, hogy a miniszterelnök ünnepélyes külsőségek között átnyújtotta az 5000. Start-kártyát Pataky Dorottya pályakezdő nyelvtanárnőnek. Az akkor három hónapja munkanélküliként regisztrált spanyol-portugál szakos tanárnő egy budapesti alapítványi iskolánál helyezkedhetett el.

Nem rossz ötlet, de a céges HR másképp működik

A munkaügyi tárca könnyebb álláshoz jutást várta a Start-programtól. Ám a cégek többnyire vegyes érzésekkel fogadják a kezdeményezést. Sokan nem tartják rossz ötletnek, ugyanakkor leszögezik: a Start-kártya nem lehet mindent kiváltó aduász a munkaerőpiacon. Egy pozíció meghirdetésekor ugyanis elsősorban a szakmai alkalmasság és a rátermettség dönti el, kié lesz az állás.

Pedig a Start-kártyás alkalmazott nem elhanyagolható megtakarítást jelenthet a cégek számára. A munkaadó egy Start Plusz kártyás, felsőfokú végzettségű kismama alkalmazásával például bruttó 131 ezer forintos fizetés esetén az első évben 290 ezer, míg a másodikban 133 400 forintot - így összesen 423 ezer forintot spórolhat. Egy Start Extra kártyás, 50 év feletti álláskereső esetén összességében 817 ezer forint lesz a megtakarítás.

Kevés kismama ismeri a lehetőséget

Az álláskeresők mindenesetre próbáltak élni a Start-kártya nyújtotta lehetőségekkel. Az APEH sajtóosztályának tájékoztatása szerint a pályakezdőknek szóló Start-kártyából 2005. október 1. óta 77 795, míg a 2007. július elsejétől igényelhető Start Plusz és Start Extra kártyákból 4735 és 2279 darabot bocsátottak ki 2008. január 25-ig az álláskeresőknek. Azt azonban nem lehet pontosan tudni, hogy a közel 85 ezer Start-kártya igénylő közül ténylegesen hányan találták meg a számításukat. Az APEH ügyfélszolgálatán igényelhető kártya 2 évig érvényes - akkor is, ha a kártyát igénylő végül nem tudott elhelyezkedni. Ám azt nem tudni, hányan fogadták meg az adóhatóság tanácsát és csak biztos állásajánlattal a tarsolyban igényelték a kártyát. A Start-programot egyébként tavaly júliusban terjesztették ki a kismamákra, az 50 év feletti, tartósan munkanélküli és szakképzetlen munkavállalókra. Keveházi Katalin, a kisgyermekes nők elhelyezkedését segítő Jól-Lét Alapítvány igazgatója az eddig kibocsátott Start Plusz kártyák kapcsán annyit jegyzett meg: mindenképpen pozitív, hogy néhány ezer kismama már igényelte azt. Ám úgy véli: szélesebb körű propagandára lenne szükség, hogy több érintett ismerhesse meg a lehetőséget. Rengetegen ugyanis nem hallottak róla, vagy azt nem tudják, hogy a kártyát az APEH ügyfélszolgálatán lehet kiváltani.

"Valamit hallottunk róla"

Néhány kivételt leszámítva a munkaadók többsége is képben van a Start-program kapcsán - derült ki, mikor telefont ragadtunk és teszteltük a munkaadók hozzáállását. Első hívásunk egy adminisztrátori pozíciót kínáló biztosításközvetítő cég irodájában csengett ki. Itt sikerrel jártunk, ugyanis a vonal túloldalán a hölgy pont Start-kártyásként került a céghez. Ám egy reklámidőket értékesítő hazai vállalkozásnál például csak annyit közöltek: "Mindez érdekesen hangzik", de fogalmuk sincs arról, mi ez, majd megkérdezik a könyvelőtől. Egy budapesti, hitelügyintézőt kereső autókereskedésnél és egy asszisztensi pozíciót meghirdető filmforgalmazónál ugyancsak arról számoltak be: "hallottunk már valamit a Start-kártyákról". Mindegyikük megjegyezte, kizárólag akkor élne munkaadóként a lehetőséggel, ha a szakmai önéletrajz és a személyes interjú is meggyőzte őket a pályázó alkalmasságáról. Ráadásul a kártyatípusokat ismerők sem vennének fel kizárólag a Start-kártya alapján senkit. Ha a nem Start-kártyás pályázó szakmailag alkalmasabbnak tűnik, mindenképp őt választanák az állásra jelentkezők közül.

Csak két azonos kvalitású pályázónál dönt

Nem jelent előnyt a Start-kártya a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft-nél sem. Belső Barnabás, a cég személyzeti vezetője úgy tájékoztatott: ha Start kártyára is jogosult az ideális jelölt, felhívják a figyelmét a lehetőségre. Ám a pályázó kiválasztásánál nem ez dönt. Dömötör Balázs, a KDB Bank Zrt. HR-generalistája hasonlóan vélekedik: "Cégünknél előfordul 1-2 Start-kártyával rendelkező pályakezdő, de tömegesen egyelőre nem jellemző - ám a cég közeljövőben esedékes bővítései miatt egyre több pozíció nyílhat meg a Start-kártyával érkező pályakezdőknek. Igaz, a kártya önmagában nem válthatja ki a pályázók értékelésének egyéb objektív szempontjait, ezért a felvételi folyamatban sem lehet döntő szerepe"- magyarázza. Azt azért hozzátette: egészen extrém esetben - például két teljesen azonos végzettségű, kvalitású, nyelvtudású és a kiválasztási folyamatban fej-fej mellett haladó jelölt esetén billenhetne a Start - kártyás pályázó javára a mérleg. Ám ilyen helyzetre egyelőre még nem volt példa és csekély a valószínűsége, hogy egyáltalán előfordulhat.

Takács Gabriella