Milliós jutalmat kaphatnak a köztisztviselők

Vágólapra másolva!
Kiválónak minősített munka esetén minisztériumi főosztályvezetőként hárommillió, diplomás köztisztviselőként egymillió forint feletti összeg is elérhető. A középiskolát végzett köztisztviselők jutalmának felső határa 800 ezer forint az új közigazgatási teljesítményértékelési rendszerben - számol be a Világgazdaság. 
Vágólapra másolva!

Megváltozott a közigazgatáson belül működő teljesítményértékelési rendszer (TÉR). A most életbe lépett módosított kormányrendelet csaknem húszezer közszolgát érintent. Az új TÉR nagy változása, hogy "puhítottak" a kötelező eloszlás arányain, így az egyes minősítési kategóriákba az idén többen kerülhetnek, mint tavaly. Vagyis több "kivételes", "magas szintű", illetve "jó" teljesítményt nyújtó közszolga lehet. Mindemellett a főnök év közben részjutalomban részesítheti a jól dolgozókat.

Diplomás köztisztviselők jutalma (ezer forintban, bruttó összeg)

Kivételes teljesítmény 773-1159,5

Magas szintű teljesítmény 425,2-734,4

Jó teljesítmény 154,6-386,5

Megfelelő teljesítmény 0-116