2011 után számolnak nagyobb foglalkoztatásbővüléssel

Vágólapra másolva!
200 ezer fővel növekedhet a foglalkoztatottak száma 2015-ig - állapítja meg az Európai Unió segítségével indított több éves kutatási program egyik, a GKI Gazdaságkutató által készített tanulmánya. Igaz, nagyobb bővülésre csak 2011 után számítanak.
Vágólapra másolva!

Az összefoglaló tanulmány szerint ebből a 200 ezres létszámnövekedésből a nagyobb, 125 ezres rész a 2011-2015 közötti időszakra esik. A kutatók szerint a 2005-2010 közötti években 1,8 százalékot érhet el a foglalkoztatotti létszám gyarapodása, ez éves átlagban 0,4 százalékot jelent, 2011-2015 között viszont már 3,2 százalékkal javulhat a mutató.

Gazdasági szolgáltatás, építőipar: nagyobb bővülések

Az ágazati összefüggésekről az összefoglaló megállapítja, hogy az időszak egészében a gazdasági és szabadidős szolgáltatások, valamint az építőipari területek növelhetik leginkább létszámukat. A legfontosabb foglalkoztató az időszak elején és végén egyaránt a kereskedelem, a javító szolgáltatás, a vendéglátás illetve a szálláshely szolgáltatás lesz.

Közigazgatás, mezőgazdaság: további leépítés

A közigazgatás, társadalombiztosítás viszont a második helyről a harmadikra kerül, a gazdasági szolgáltatás a harmadik helyről a második helyre lép elő. Az időszak egészében leginkább a közigazgatás, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság építi le létszámát. A feldolgozóipar ágazatai közül az iroda- és számítógép, villamosgép-gyártás, műszeripar, híradástechnikai ipar kivételével csökken majd a létszám konjunkturális okokból és a technikai-műszaki fejlődés révén.

Egy másik, az Ecostat által készített kutatási összefoglaló szerint a megkérdezett vállalkozások 33 százaléka számol létszámbővüléssel, ugyancsak 33 százalék létszámcsökkentéssel, míg 25 százalék nem számít változásra.