Keresik a családbarát munkahelyeket

Vágólapra másolva!
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ismét kiírta a Családbarát Munkahely pályázatot, a pályamunkák május végéig adhatók be -  olvasható a tárca honlapján. Kategóriánként mérhetik össze teljesítményüket a mikro-, kis-, közepes-, nagyvállalatok, költségvetési intézmények, civil szervezetek. A nyertesek jogosultak egy évig a Családbarát Munkahely cím viselésére.
Vágólapra másolva!

Az elbírálásnál egyebek között azt értékelik, hogy az adott munkáltatónál mennyire veszik figyelembe a dolgozók magánéleti kötelezettségeit, van-e lehetőség különféle munkaidőformák közötti választásra, a részmunkaidős foglalkoztatásra. Értékelik azt is, hogy mit tesz a munkáltató az egyenlő munkáért egyenlő bér elv érvényesítéséért, az esélyegyenlőségért, mennyit költenek a cégnél gyermekintézmények fenntartására, illetve miként járulnak hozzá ilyen intézmények működtetéséhez, a gyermekek napközbeni elhelyezéséhez. A szabadságok kiadásánál például igazodni lehet a gyermek- és oktatási intézmények szünidejéhez is.

Tavalyi nyertesek: építőanyag-kereskedőtől önkormányzatig

A múlt évben az első díjat kisvállalati kategóriában az építőanyagok kereskedelmével foglalkozó szekszárdi SZ+C Stúdió Kft., a középvállalatok közül a vaskohászati késztermékeket, alkatrészeket gyártó alsózsolcai Csavar és Húzottárú Zrt., nagyvállalati kategóriában a háttértárolókat készítő váci IBM Data Sorage System Információtechnológiai Kft. kapta. A költségvetési szervek közül a budaörsi polgármesteri hivatal nyert.