0,3 százalékkal nőttek a reálbérek

Vágólapra másolva!
Január és május között a bruttó átlagkeresetek összességében 7,9 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 6,9 százalékos infláció mellett 0,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A költségvetési intézményekben 5,1 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 0,2 százalékkal emelkedett - áll a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentésében.
Vágólapra másolva!

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első öt hónapjában 195 700 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 188 100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 100 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 7,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkereseti indexe 104,0 százalék, a versenyszférában dolgozóké pedig 110,2 százalék volt. A versenyszférán belül átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a pénzügyi tevékenység (17,1 százalék), ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (14,3 százalék), kereskedelem, javítás (10,4 százalék), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8,5 százalék), valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés (8,1 százalék) gazdasági ágban.

A versenyszférában 8,9 százalékkal nőtt a nettó bér

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,6 százalékkal nőtt az előző év január-májushoz képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,7 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,5 százalékkal lett magasabb. Májusban a bruttó átlagkeresetek 9,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakihoz képest.

Január-májusban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 500 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 200 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 300 forint. A nettó kereset így átlagosan 7,2 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 8,9 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 4,1 százalékos növekedés jellemezte.