A közmunkások 40 százalékának segélyezettnek kell lennie

Vágólapra másolva!
Eddig a közmunkáról szóló kormányrendelet nem szabályozta, hogy milyen körből és milyen arányban kell kikerülniük a közmunkásoknak. A munkaügyi tárca módosított rendelete értelmében a közmunkaprogramban részt vevők 40 százalékának rendszeres szociális segélyezettnek kell lennie - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A változtatást vélhetően az is motiválta, hogy egyre több település - először a Borsod megyei Monok - vezetői döntöttek úgy, hogy közmunka végzéséhez kötik a szociális segélyezést, legalábbis azok körében, akik koruk és egészségi állapotuk szerint képesek lennének a munkavégzésre.

Mivel a közmunkát végzők elsősorban regisztrált álláskeresők, a tárca mostani döntésével azoknak akar segíteni, akik tartósan munkanélküliek, és ezért rendszeres szociális segélyt kapnak. A 40 százalékos megkötöttség a "legrászorultabb" megyékben vélhetően nem hoz fordulatot. A Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben már most a közmunkán foglalkoztatottak 68,5 százaléka a rendszeres szociális segélyezettek köréből került ki.