Ápolóvá képeznek salgótarjáni munkanélkülieket

Vágólapra másolva!
Munkanélkülieket képeznének ápolóknak a salgótarjáni megyei kórházba, mert a következő években olyan mértékű munkaerőhiány várható, ami veszélyeztetné az ellátást; az átképzésre az egészségügyi szakközépiskola ad be pályázatot a regionális munkaügyi központhoz - mondta a város polgármestere a közgyűlés keddi ülésén.
Vágólapra másolva!

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) elmondta, a fenntartó önkormányzat jóváhagyásával műtőssegéd, ápolási szakasszisztens és ápoló szakképesítés megszerzését felkészítő tanfolyamokra ad be képzési programajánlatot az iskola. A munkanélküliek iskolarendszeren kívüli képzése akkor kezdődik el, ha az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ száz százalékban támogatja a programot - tette hozzá.

Az önkormányzattól a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház kért ez ügyben segítséget. Bercsényi Lajos, a súlyponti kórház főigazgatója a közgyűlésen elmondta: 47 olyan ápoló van, aki 2009 és 2012 között éri el a nyugdíjkorhatárt, őket pótolni kell. Kitért arra is, hogy Magyarországon kiváló az egészségügyi oktatás, de a pályaelhagyás, a külföldi munkavállalás és az intézményváltás miatt komoly munkaerőhiány léphet fel a salgótarjáni, évi 23 ezer fekvőbeteget ellátó kórházban is. Hozzátette: más, magasabb volumenű intézmények többet tudnak fizetni a kötelező bértáblánál, erre a nógrádi megyeszékhelyen azonban nincs lehetőség.