Román munkavállalókat is fogad Svájc

Vágólapra másolva!
A svájci szavazók a hétvégi népszavazáson az Európai Unió új tagországaira, Romániára és Bulgáriára is kiterjesztették a svájci munkaerőpiacra való belépés lehetőségét. Hivatalos adatok szerint a szavazók 59,6 százaléka támogatta Svájc uniós szerződéseinek az új uniós tagországokra való kiterjesztését.
Vágólapra másolva!

Svájc 26 kantona közül csak három kisebb németajkú kanton és Ticino olasz nyelvű kanton szavazott nemmel, a többi 22 francia- és németajkú kanton a megállapodás kiterjesztése mellett volt. Az Európai Unió cseh elnöksége közleményben üdvözölte a svájci népszavazás eredményét. Svájc polgáraihoz címzett gratulációban hangsúlyozták, hogy a népszavazás eredménye "kifejezte az EU-val való együttműködés folytatásának a szándékát a személyek szabad mozgására, az egyik alapvető európai szabadságjogra alapozva".

A bolgár és a román munkavállalókra csak fokozatosan terjesztik majd ki az uniós megállapodás hatályát. A következő hét évben, 2016-ig bevándorlási korlátozásokat rendelhet el Svájc, amiket utána további 3 évre meghosszabbíthat.