Vágólapra másolva!
Dánia az első ország a világon, ahol kártérítést kaphatnak azok a nők, akiknek szervezetében éjszakai műszak miatt fejlődött ki emlőrák. Az ENSZ egészségügyi világszervezete az éjszakai műszakot már két évvel ezelőtt azok közé a tényezők közé sorolta, amely rákot okozhat.
Vágólapra másolva!

Az éjszakai műszakos munkarend rákkeltő hatásának egyértelmű bizonyítéka nincs, de több vizsgálat arra utalt, hogy azok a nők, akik legalább húsz éve, hetenként rendszeresen dolgoztak éjszaka, mesterséges megvilágításban, 48 százalékkal gyakrabban kaptak emlőrákot, mint a nappal dolgozók. Az ok valószínűleg a "sötétséghormon", a melatonin termelődésének csökkenése. A melatonin a női ösztrogén hormonszintjét is csökkenti, de valamennyire képes lassítani a daganatsejtek növekedését, szaporodását.

A hírek szerint máris 40 nő kapott kártérítést azért, mert az emlőrákot Dániában a foglalkozással összefüggő betegségként tartják nyilván. Eddig csak ápolónők és évtizedek óta repülőgépen dolgozó utaskísérők kapták meg az emiatt járó összeget. Az ENSZ egészségügyi világszervezete két évvel ezelőtt az éjszakai műszakot azok közé a tényezők közé sorolta, amely kiválthat rákos megbetegedést.