Mit érzünk a válságból a munkahelyen?

Valahol a kávéba nem jut tej, máshol a béren kívüli juttatásokat kurtították. Akad munkaadó, aki az irodát mondta fel és otthonról, távmunkában dolgoztatja a csapatot. Találkoztunk olyan munkavállalóval, akinek munkahelyén - túlélő versenyre emlékeztető módon - hetente történnek leépítések. Budapesti utcai körjáratunkon arra voltunk kíváncsiak, miként érzékelik a válságot a dolgozók a munkahelyükön.

Elsőként Endrébe "botlottunk bele", aki a Belvárosi Önkormányzat egyik cégénél dolgozik és arról számolt be, hogy szerinte munkáltatója megszorításai inkább nevetségesek, mint hasznosak. "A részlegünkön sok vendéget és ügyfelet fogadunk, de a partnereink is sűrűn tesznek látogatást nálunk. Körülbelül február óta, ha beülünk egy tárgyalásra nincsen aprósütemény és a kávéba tej. Véleményem szerint ezek a teljesen felesleges spórolások, mivel nem jelentenek akkora összeget, mint amekkora veszteség lehet egy üzlet elvesztése a rossz összkép miatt. Már láttam ügyfelet fintorogni a feketekávéra, amikor kiderült, hogy nem tudunk adni hozzá semmit. Azóta inkább meg sem kínálom őket."

Iroda helyett otthoni távmunka

Azt még el lehet viselni, ha a kávéba nincs tej, ám következő interjúalanyunk feje alól egyenesen az irodát vették el. Krisztina egy kis könyvelő cégnél dolgozik, ahova ezentúl nem kell bejárnia. "Mindig is az volt a természetes, hogy bejárunk dolgozni, még ha kevesen is vagyunk. Aztán nemrégiben az egyik kollégának otthon kellett maradnia egészségügyi okokból kifolyólag, de otthonról is dolgozott ugyanúgy. A tulajdonos ezen vérszemet kapott és két hónap múlva már fel is mondta a bérelt irodát és megmondta nekünk, hogy ezentúl mindenki otthonról fogja elvégezni a munkát. Ebben csak az a kellemetlen, hogy nincs hova hívni az ügyfeleket, de majd az "okos" főnök, biztosan erre is kitalál valamit" - meséli némileg szkeptikusan a 40 év körüli könyvelőnő.

"Kösz a kérdést, én érzem a válságot"

A 29 éves Pirinek a válság előtt viszonylag jó dolga volt a munkahelyén, most azonban jelentősen meg lettek nyirbálva korábbi juttatásai, amit ő sérelmez is. "20 százalékos fizetéscsökkenés nettóban, nem fizetik tovább az egészségpénztári hozzájárulást és nagyon komoly szabályokat vezettek be a költségelszámolásnál, úgyhogy köszönöm kérdésed, igen, én érzem a válságot" - fakadt ki az egyik nemzetközi ingatlan tanácsadó cég dolgozója, aki folytatta az őt ért károk felsorolását. "Eddig korlátlanul használhattuk a céges autót, most havonta csak egy tank benzint fizetnek és már a telefonszámlánkat sem fizetik ki 100 százalékig."

Piri után Dávid volt a soros utcai riportunkban, aki egy nagy kiadóvállalatnál dolgozik és az előzőleg hölgyhöz hasonlóan ő is az egykori juttatások csökkenését sérelmezi. "A cég mindig biztosított ingyenes nyelvtanfolyamot a dolgozóknak, aztán a közelmúltban ez egyszer csak megszűnt. Ezen kívül volt több konditeremben is kedvezményünk, most pedig csak alig pár helyen és nem is olyan mértékben, mint eddig."

Hetente fogytak a dolgozók

Ám ezeknél is vannak súlyosabb intézkedések. Tímea története inkább egy kiszavazó-show-ra emlékeztet, mint egy munkahelyi történéssorozatra. "Még márciusban vettek fel egy nem túl nagy rendezvényszervező és turisztikai céghez kommunikációs és rendezvény koordinátornak. A vezetőkön és rajtam kívül volt még a cégnél két utazásszervező, egy marketing koordinátor, egy asszisztens és néhány idegenvezető. Először az idegenvezetőket küldték el és tőlünk, irodai alkalmazottaktól várták el, hogy tanuljunk gyorsan bele a szakmába helyettük, és aki éppen ráér, az elvisz egy-egy csoportot. Ezután a marketinges és az egyik utazásszervező kollégának mondtak fel. Az eredmény az volt, hogy egyre több üres asztal állt az irodában és hármunknak kellett elvégezni azt a munkát, amit korábban öt ember csinált. Majd tegnap az irodában telefonon felhívott a cégtulajdonos, hogy nem kell megvárnom a munkaidőm végét, nyugodtan menjek haza, mert nem tud tovább fizetni még egy alkalmazottat. Úgy éreztem magam, mint Agatha Christie 10 kicsi néger című regényében, ahol időről időre fogytak a túlélők és most eljött az én időm is. Csak remélni tudom, hogy korábbi munkáltatóm története pozitívabban zárul, mint a híres könyv."

Dorofejev Tamara