Részmunkaidőt ajánlanak a gyesről visszatérőknek

Vágólapra másolva!
A gyes letelte után visszatérő és a közszférában dolgozó kismamák lehetőséget kaphatnak részmunkaidős foglalkoztatásra az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat szerint.  A munkáltató köteles lenne a munkavállaló kérésére a kinevezést módosítani és heti húsz órának megfelelő munkaidőt megállapítani. A munkaügyi államtitkár ma tartotta az előterjesztés expozéját a parlamentben.
Vágólapra másolva!

Az egyes munkaügyi tárgyú törvényeket módosító törvényjavaslat a közalkalmazottak, köztisztviselők valamint az igazságügyi alkalmazottak esetében lehetővé teszi, hogy a gyermek otthoni gondozása miatti fizetés nélküli szabadság után a szülő részmunkaidős foglalkoztatást vállalhasson a gyermek három éves kora előtt - mondta az előterjesztés expozéjában a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkára kedden, a parlamentben.

Korózs Lajos közölte, hogy a törvénymódosítás nyomán a munkáltató köteles lenne a munkavállaló kérésére a kinevezést módosítani és heti húsz órának, illetve a korábbi kinevezés szerinti munkaidő felének megfelelő munkaidőt megállapítani. A kötelező részmunkaidős foglalkoztatás a munkavállaló kérelme szerinti időpontig, de legfeljebb a gyermek három éves koráig tart.

Az államtitkár közölte, hogy a gyermekgondozási ellátások jövő májusi átalakításával összefüggésben nem indokolt a felmondási védelmet két évre lerövidíteni, mert az továbbra is a gyermek három éves koráig illeti meg a munkavállalót.