Vágólapra másolva!
Somogy megyében a múlt év azonos időszakához képest 21 százalékkal több álláskeresőt tartottak nyilván a munkaügyi kirendeltségek; az október végi zárónapon a regisztrációban szereplő 26 ezer álláskereső a gazdaságilag aktív népesség 19,3 százalékát tette ki.
Vágólapra másolva!

A megye munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról készült legfrissebb jelentés szerint Somogy az országos rangsorban a negyedik legrosszabb helyen álló megye. Csaknem minden ötödik regisztrált álláskereső 50 évnél idősebb, majd' minden második legfeljebb az általános iskolát végezte el. A tartósan, legalább egy éve folyamatosan munka nélkül lévők száma meghaladta a nyolc és fél ezret. a pályakezdők száma közel két és félezer volt.

Csurgó, Barcs: 30 százalék

Változatlanul Csurgó és Barcs térségében a legnagyobb, 30 százalékhoz közeli a munkanélküliségi mutató, míg Siófok térsége 13 százalékkal munkaerő-piaci szempontból a legkedvezőbb helyzetű térség a megyében. A kaposvári térségben 17, a megyeszékhelyen 13 százalék a munkanélküliségi ráta. A somogyi kirendeltségeken nyilvántartottak közel 40 százaléka volt jogosult rendelkezésre állási támogatásra, s csaknem ugyanennyien sem a munkaügyi központtól, sem az önkormányzattól nem kaptak rendszeres ellátást.

Az elmúlt hónapban 570 álláshelyet jelentettek be a munkaadók a megyei kirendeltségeken. Ezek 61 százalékához kapcsolódott támogatási igény. A zárónapon 386 betöltetlen álláshely szerepelt a nyilvántartásban.