Takaréklángon a céges karácsonyi partik

Vágólapra másolva!
Megrendelésszámban 40 százalékos, egy rendezvényre való költségráfordításban 30 százalékos visszaesésről számoltak be a rendezvényszervező cégek a karácsonyi céges partik tekintetében. A Napi Gazdaság összeállítása szerint ennek ellenére a vállalatok többsége tart céges bulit, ám a korábbinál szerényebb keretek között.
Vágólapra másolva!

Azok a cégek sem halasztják el év végi rendezvényeiket, amelyek év közben visszafogták kiadásaikat, új vonásként merül azonban fel, hogy gyakran partnertalálkozóval kötik össze azokat.

Az egy rendezvényre eső ráfordítás azonban jelentősen, legalább 30 százalékkal visszaesett. Több társaság, amely korábban a vacsora mellé élőzenét is rendelt, az idén megelégszik rövidebb vetélkedőkkel - mondta Pintér Antal, az Ad Sidera Kft. ügyvezetője.

A megrendelések eltolódtak a drágább helyszínek (például múzeumok) felől az olcsóbb megoldások irányába, zenekart pedig egyre kevésbé igényelnek a cégek - tudta meg a gazdasági napilap Vígh Anitától, a Bonus Party Service Kft. ügyfélkapcsolati igazgatójától. A céges karácsonyi rendezvények minimális költsége 6 ezer forinttól indul, 20 ezer forintért pedig már elegáns fogadásra is nyílik lehetőség.