Megalázóan alacsonyak a tanári bérek

Vágólapra másolva!
1200 pedagógus-álláshely szűnik meg az új tanévben - írta a Magyar Nemzet múlt pénteki számában az Oktatásért Felelős Államtitkárság háttéranyagára hivatkozva. A hír akár lesújtó is lehetne, ám valójában becslés, elbocsátási hullámot eddig sem a szaktárca, sem a szakszervezet nem tapasztalt. Legkorábban decemberben állapítható meg a tanári egyenleg. Ettől függetlenül a pedagógusok nem kezdik problémamentesen a tanévet. A béremelés egyelőre csak ígéret, a határozott munkaidős - ebben a formában jogellenes - alkalmazás tovább él. Bizonyára vannak, akik váltanának más területre. Milyen eséllyel indulnak?
Vágólapra másolva!

Nem tudta megerősíteni a médiában megjelent 1200 fős várható tanári munkahely-megszűnés hírét az Oktatásért Felelős Államtitkárság. "A közoktatási intézmények, az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program keretében október 15-ig közölnek olyan adatokat, amelyekből az ellátott feladatok alapján ismertethetjük a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak számát. Az adatfeldolgozás ideje az ismert gyakorlat alapján közel két hónap" - kaptuk az információt a sajtóosztálytól. Sőt, Lauermann Anikó az osztály munkatársa megjegyezte, országos szinten növekvő tendenciát mutat a betöltetlen tanári álláshelyek száma.

Kétszáz feletti betöltetlen állás

Hogy vannak üres tanári álláshelyek, az könnyen megtapasztalható, elég csak a tanári állásokat gyűjtő, www.kozigallas.gov.hu oldalon böngészni. Jelenleg országosan közel 180 tanári és 34 tanítói állásajánlat található. Az ajánlatok többsége Budapestre, Pest megyébe és Győr-Moson-Sopron megyébe szól.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné sem tudta alátámasztani a tanári álláshelyek 1200-as szűkülését. "A tanév vége és az új tanév eleje között mindig van pedagógus létszámcsökkenés, aminek oka a természetes fogyásban: a nyugdíjazásokban keresendő. Ha igaz is lenne az 1200 fős elbocsátás, az is 1 százalék alatti létszámcsökkenés lenne, ugyanis 160 ezer pedagógus dolgozik az országban. Ez a szám félrevezető és ameddig nem állapítják meg, hogy hány kolléga ment most nyugdíjba, hány tanárt vettek fel az ő helyükre és hány aktív pedagógus maradt valóban munka nélkül az iskola-összevonások és megszűnések miatt, addig nem lehet pontos számokat említeni."

Egy szabálytalan gyakorlat is keveri a számokat

Tovább módosítják az adatokat a határozott idejű munkaszerződések keretében dolgozó pedagógusok. "A forráshiánnyal küszködő önkormányzatok által üzemeltetett iskolákban előforduló gyakorlat, hogy a tanárokat szeptember 1-től június 30-ig határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatják. Ezzel nyári munkabért nem kell fizetni nekik, majd ősszel újra szerződnek" - mondja Galló Istvánné. Az eljárás jogellenes, kifejezetten hátrányos a kiszolgáltatottá váló tanárokra nézve. "Ezzel az érintett pedagógus kollégák is tisztában vannak, azonban a munkajogi perrel járó következményeket egyikük sem vállalná fel szívesen" - teszi hozzá Galló Istvánné.

Álom a 25 százalékos béremelés

Nincsenek könnyű helyzetben a tanárok, ha a fizetéseket nézzük. Béremeléssel az oktatási kormányzat legkorábban 2011-ben kecsegtet, a jelenlegi tanári bérek pedig a nemzetgazdasági átlag (200 ezer forint) alatt vannak. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2009-re vonatkozó bérstatisztikájából kiderül, egy általános iskolai tanár havi bruttó alapbére 166 ezer, egy középiskolában tanítóé 183 ezer forint. Csupán az egyetemeken, főiskolákon oktatók keresnek ennél többet, bruttó 250 ezret. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az Inforádiónak a közelmúltban azt nyilatkozta, legalább 25 százalékos általános béremelésre és szintén 25 százalékos minőségi kereset-kiegészítésre lenne szükség a pedagógusok számára 2014-ig. A bruttó 130 ezer forintos tanári kezdőfizetést pedig egyenesen megalázónak nevezte.

Esélyek a karrierváltásra

Bizonyára vannak pedagógusok, akikben a bizonytalan státusz és az egyre kevesebbet érő fizetés miatt megfogalmazódik a karrierváltás. Kérdés, tanári diplomával milyen esélyeik vannak az álláspiacon. Szekeres Katalin a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Manpower toborzási és marketing vezetője úgy véli, sok múlik azon, hogy a volt pedagógus hogyan tud alkalmazkodni a számára meglehetősen szokatlan helyzethez. "A legfontosabb, hogy nem szabad kétségbeesni és összeomlani az elbocsátás miatt, mert úgy nem sok esély van a továbblépésre. Átkerülni a pedagógusi pályáról a versenyszférába komoly kihívás és számtalan eddig ismeretlen helyzettel kell megbirkózniuk az egykori tanároknak. Ilyen például már maga az álláskeresés és az állásinterjú is. Hozzá kell szokni a pedagógusi szakmától jócskán eltérő értékelési szempontokhoz és ahhoz, hogy teljesen másképpen kell tudni együttdolgozni a kollégákkal, mint korábban" - foglalta össze a nehézségeket a HR szakértő.

Humán szakos tanárok, mint HR-esek?

A legjobb helyzetben a nyelvszakos tanárok vannak - véli Szekeres Katalin. "A valamely idegen nyelv szakon végzett bölcsészek valamivel könnyebben találhatnak maguknak munkát, például az egyes call centerekben, ahol nagyon is jellemző a foglalkoztatásuk. Ennél jóval nehezebb helyzetben vannak a természettudományi végzettségűek, illetve a magyar és történelem szakos bölcsészek. Előbbiek közül a matematika és fizika tanároknak a gyártó, építő, tervező, kutató profilú cégeknél érdemes érdeklődniük, de ezekhez mind rendkívül nyitottnak kell lenni az új ismeretek befogadására. A humán szakon végzett bölcsészeknek a legnagyobb esélyük a HR szakma lehet, azonban a legtöbb HR cég ma már külön erre szakosodott dolgozókat szeret foglalkoztatni, főleg, hogy túlkínálat van belőlük is. Ezen kívül esélyesek lehetnek még a képző intézményekben, a tréning cégeknél, a felsőoktatással foglalkozó cégeknél, vagy akár az újságírás, kommunikáció, média és PR területeken."

Keresetek (havi bruttó alapfizetés forintban)
Egyetemi, főiskolai tanár, docens, tanársegéd 250 347
Középiskolai tanár, oktató 183 660
Általános iskolai tanár, oktató 166 548
Egyéb speciális oktatók, nevelők 170 061
Forrás: Állami Foglalkoztatási Szolgálat, bérstatisztika (2009)

Dorofejev Tamara