Mennyit keres valójában egy ápolónő?

Vágólapra másolva!
Megalázóan alacsony fizetés, pályaelhagyás, nővérhiány - ez jut a legtöbb ember eszébe az ápolónők munkapiaci megbecsültségére gondolva. A magánintézmények árai kevesek számára megfizethetőek, az igényekre reagálva azonban egyre többen vállalnak privát betegfelügyelet. Utánajártuk, hogy mennyi jöhet össze havonta, ha az ápoló a szabadidejét munkával, netán feketemunkával tölti. Fizetésmustra az [origo]-n.
Vágólapra másolva!

A kezdő ápoló fizetése hivatalosan bruttó 95 ezer forint Magyarországon, míg az átlagbér 117 ezer forint környékén mozog. "Anyagilag ennél sokkal jobban jár az, aki elmegy magán betegápolónak" - mondta az egyik otthonápolási szolgálat vezetője az [origo]-nak. A harminc éve ápolóként dolgozó szakember szerint vidéken a pályaelhagyás nem annyira jellemző, viszont kollegái a kis fizetés miatt rákényszerülnek arra, hogy másodállást vállaljanak, és szolgálataikra igény is van.

"Szinte mindenki feketézik, aki nem, az éppen keresi a lehetőséget" - mondta kérdésünkre az az ápolónő, aki havi 105 000 forint fizetést kap kórházi munkájáért. Elmondása szerint hálapénz csak a szülészeten van, más osztályoknál inkább egy-egy csoki vagy kávé a jellemző. Az alkalmankénti betegfelügyelet mellett kórházi betegeihez jár ki kötözésre, illetve speciális tornáztatásra. Előbbiért ezer forintot, utóbbiért óránként négyezer forintot kér. Havonta ötvenezer forintot keres még tisztán a hivatalos munkaidő után, de úgy érzi, megdolgozik érte.

Kipótolt kereset

Egy kelet-magyarországi kórházban az elfekvőn dolgozó szakápolónő 101 ezer forintot keres havonta. Osztályán ötezer forintot kérnek naponta az ápolásért, így a rokonok már nemigen adnak borravalót, mivel úgy érzik, fizettek a szolgáltatásért. Havi tízezer forint azért még így is összejöhet. Keresi a mellékes munkát, legutóbb heti 16 órában ápolt egy idős hölgyet, ötszáz forintos órabérrel dolgozva havi 30 ezer forinttal tudta kipótolni keresetét.

Nyolcvanezer forintos nyugdíját egészíti ki egy Nógrád megyei kórházban korábban mintegy negyven évet lehúzó ápolónő. Negyvenezer forintot keres havonta azzal, hogy reggel meglátogatja gondozottját, kikészíti annak gyógyszerét, társaságot nyújt és esetleg kitakarít. Napi 3-4 órát dolgozik, komolyabb fizikai megterhelést igénylő feladatot (például mosdatást) azonban kora miatt nem vállal.

A privát szolgáltatók jobban fizetnek

Nagy elszívó hatást jelentenek az ápolónőkre az otthoni ápolással foglalkozó magánintézmények. Ezeken a helyeken jobbak a munkakörülmények és a jobban kvalifikált munkaerőnek hajlandóak magasabb bért fizetni.

"Mindenkivel úgy kötök szerződést, hogy tilos elfogadni a hálapénzt, mert az azonnali elbocsátással jár" - mondta az [origo]-nak egy privát otthonápolási szolgálat vezetője. Elmondta, hogy az ápolók bére náluk a közalkalmazotti bértáblát mintegy 20-25 ezer forinttal haladja meg, emellett a jól képzett ápolókat a természetbeli juttatásokkal igyekeznek magukhoz csábítani. Így dolgozóik kapnak étkezési jegyet, üdülési csekket, valamint egészségbiztosítási kártyát is. Munkatársaik havonta ezekkel együtt százötvenezer forintot keresnek feketézés nélkül.

Napi egy óra 40 ezerért

A privát otthonápolási szolgálatok átlagosan negyvenezer forintot kérnek azért, ha az ápoló napi egy órát a beteggel tölt. A napi nyolc órás szociális felügyelet pedig 170-190 ezer forintba kerül havi szinten. Ebben a látogatás, gyógyszerek beadása, a gondoskodás és az esetleges tisztába tétel is benne van.

A megfelelő szaktudást igénylő szakápolási feladatok elvégzéséért többet kell fizetni, így például a sebkötözés tarifája mintegy 1600-2000 forint óránként, míg az injekció beadása 2300-3000 forint is lehet alkalmanként. A huszonnégy órás felügyeletért nem ritka, hogy havi 300 ezer forintot is ki kell fizetni.

Kis befektetéssel elindítható a vállalkozás

Egyre többen hirdetik betegfelügyelet vállalására vonatkozó szolgáltatásaikat az interneten, akár egész napos ottlétet kínálva. A hirdetésekre jelentkezve azt tapasztaltuk, hogy a fővárosban az ötszáz forint körüli órabérért dolgozóknak több esetben nem volt szakképesítése, ők inkább felügyeletet, gyógyszer kikészítést, takarítást és bevásárlást vállalnak, szaktudást igénylő feladatot nem.

Ha valaki legálisan, vállalkozóként végezne ápolási feladatot, az indulásra mintegy 70 000 forintot kell rászánnia. Ennyiből kijön az ÁNTSZ engedély, a felelősségbiztosítás, a felszerelt nővértáska, illetve a veszélyes hulladék elszállítására vonatkozó szerződés megkötése is. Ezután természetesen a megszerezett jövedelemből adóznia is kell.

Egy vállalkozóként dolgozó ápoló elmondta, hogy - vidéken - nyolcszáz forintot kér egy óra szakápolásért, ennyiért még van munkájára kereslet. Igény szerint éjszaka betegfelügyelet vállal, 12 órát nyolcezer forintért. Még adózás után is többet keres így, mint előtte egy kórház munkatársaként. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ápolást nem végezhet bárki, és akik feketén, pláne szakképzettség nélkül elvállalnak ilyen feladatokat, veszélyes játékot játszanak. Mert mi történik abban az esetben, ha a beteg leesik az ágyról, vagy hirtelen rosszul lesz és meghal. Egy betegjogi pernél igencsak magyarázkodnia kellene, hogy mit keresett a betegnél.

Egy szegedi szakápoló az [origo]-nak elmondta, hogy ezer forintot kér óránként a házi ápolásért, kiemelve, hogy szakképzettséget és felkészültséget igénylő feladatot végez, például felfekvések kezelését, katéterek cseréjét, sebellátást, műtétek utáni ellátást. Csak ebből él, mellyel havonta 200-250 000 forintot keres számla nélkül és elégedett. Elmondta, hogy a környéken 1000-1200 forintos óradíjjal vállalnak szakápolási feladatot munkatársai.

Sok pénz sok lemondással

"Legkevesebb havi 1500 fontom - mintegy 450 ezer forint - marad a lakbér és az adók kifizetése után" - mondta az [origo]-nak egy 53 éves nő, aki betegápolóként dolgozik Bristolban. Igaz, a magasabb fizetésért éjszakásként dolgozik napi 12 órában a hét majdnem minden napján, ünnepnapokon is, melyeket sokan nem vállalnak el. Egy embert kell ellátnia, egy harmincas férfit, aki egy balesetben nyaktól lefelé lebénult. Legtöbb munkatársa lengyel, sok az ukrán is, sőt, dolgozott vele egy orosz doktornő is, aki lényegesen jobban keresett Angliában ápolóként, mint otthon orvosként.

Három év külföldi munka után családi házat tudtam venni vidéken, melyet teljesen felújítottam - mondta, hozzátéve, hogy erre az itthoni, hatvanezer forintos fizetésével esélye sem lett volna. Az Angliában megkeresett pénzből támogatja jelenleg munkanélküli férjét és szüleit is. Luxusra nem költ, napi két órát gyalogol munkába, így a közlekedésen is spórol. A tervei szerint addig marad Angliában, amíg itthon nyugdíjba nem mehet.

Az [origo] különböző szakmákban elérhető fizetésekről szóló sorozatában már megvizsgáltuk a takarítónők, a bébiszitterek, a taxisok, valamint a kukások fizetését.