Külföldi munkára várva: ahol személyesen lehet érdeklődni

Vágólapra másolva!
Informatikusnak Dublinba, hajómunkásnak Izlandra, vendéglátósnak Ausztriába, házvezetőnőnek Németországba. Többek között ilyen állásajánlatokból válogathatnak azok, akik ellátogatnak az Állami Foglalkoztatási Szolgálat Szeszgyár utcai EU Integrációs Kirendeltségére, és nyugat-európai munkalehetőségekről érdeklődnek. Mi megtettük...
Vágólapra másolva!

A külföldi munkára készülők egyik legkeresettebb célállomása az osztrák és német vendéglátóipar. - vázolja a helyzetképet Lengyelné Varga Nóra, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat Eures menedzsere.

Tapasztalatait néhány perccel később az élet is megerősíti. Nem sokkal vendéglátó ipari szakközépiskolát végzett huszonéves fiú érkezik a kirendeltségre, hogy az internetes álláshirdetések között szemezgessen. A fiatalember évek óta dolgozik az osztrák vendéglátóiparban. Bevallása szerint havi nettó ezer eurót keres (mintegy 270 ezer forintot), ráadásul rokonoknál lakik, így lakhatásra sem kell költenie. Ezért a pénzért azonban nagyon meghajtják, nem sétagalopp a napi munka. Reálisnak tartotta a havi 1000 eurós kereset elérését Papp Ildikó osztrák referens is.

Uniós állásajánlatok az izlandi hajóépítőktől a norvég asztalosokig

A kirendeltség álláskínálata széles skálán mozog. Az ügyféltérben kifüggesztett aktuális ajánlatok szerint Dublinban Oracle-fejlesztő informatikust keresnek 40 ezer fontos évi fizetésért. Izlandon hajóépítő munkásokra van szükség, 12,5 fontos órabérért. Norvégiába ácsok, asztalosok, míg Ausztriába szállítmányozási ügyintéző jelentkezését várják. Ezzel párhuzamosan zajlik a kirendeltség toborzó akciója, melynek keretében 50 szakképzett idősgondozó és szakképzetlen házi betegápoló hölgy jelentkezését várják Bonnba.

Kommunikációképes némettudás

Mint azt Szőke Lászlóné német referenstől megtudtuk: a szakképzettséggel rendelkező munkavállalókat idősotthonokba, míg a szakképzettség nélkülieket német családokhoz közvetítik ki. Az ő feladatuk a háztartásvezetés ellátása mellett a gondjaikra bízott idősek felügyelete, a napi teendők intézése. A jelentkezőktől kommunikációképes, a hétköznapi ügyintézések szintjének megfelelő németnyelv-tudást várnak.