Vendéglátósok tengerjárókon - a kemény munka egzisztenciát teremt

Vágólapra másolva!
Becslések szerint jelenleg mintegy ezer magyar dolgozik valamelyik folyami vagy tengeri hajón vendéglátósként. A legeredményesebben dolgozók egy év leforgása alatt akár lakásuk árát is megkereshetik. Ám a hajós munkavállalás nem szórakozás: napi 12-14 óra munka hétvégi pihenés nélkül, bezártság, kiszolgáltatottság a vendégek szeszélyének. Szép Sándort a kilencvenes évek közepén egy úszó szállodán dolgozva körbeutazta a világot, és most egy hajós munkára közvetítő céget vezet. A hajós munkavállalás követelményeiről, a kereseti lehetőségekről, a munka napos és árnyoldaláról kérdeztük.   
Vágólapra másolva!

Szép Sándor már az elején leszögezi: nagyot csalódik, aki pusztán kalandvágyból szerződik el folyami hajóra vagy óceánjáróra. A hosszú távon kiemelten jól jövedelmező munkalehetőség ugyanis gyakran napi 13-14 óra munkával jár a hét minden napján. Szállásra és étkezésre viszont nem kell költeni, ráadásul az alapfizetés a teljesítménytől függően borravalóval is megfejelhető.

A jelentkezők többsége 22-35 közti férfi

A Crew Agency Hungary ügyvezetője úgy tudja: ma világszerte mintegy ezer magyar dolgozik különböző folymai hajókon, tengerjárókon. A hajóra jelentkezők közt aránylag kevés a nő: a vállalkozó szelleműek többsége-egy-két extrém esetet leszámítva -főként 22-35 éves férfi. A hajó nyelvi szempontból-multinacionális közeg-a tengerjáró hajókon gyakran jamaicai, fülöp-szigeteki, indiai kollégákkal dolgoznak együtt a magyarok.

A fiatalon hajózók az egzisztenciájukat is megalapozhatják

Az ügyvezető, aki maga is éveket töltött el a nyílt vízen, azt tapasztalta: a munka kemény, de megéri az energiabefektetést. "Fiatalon, hajózással meg lehet alapozni egy egzisztenciát" - teszi hozzá. Szép Sándor arról is beszámolt: a hajón a szabadidő nagyon drága. Ám amikor adódik, Alaszka, Puerto Rico, a Karib-tengeri szigetek, a Panama-csatorna, Mexico, Canada és Vancouver partjainál éri a dolgozót a kikapcsolódás ideje.

Leggyakrabban fél évre szerződnek

A kilencvenes években a 11 hónapos szerződések sem számítottak ritkának, ma a hajón dolgozókkal általában 4-6 hónapra szóló kontraktusokat kötnek. A kezdeti, munkakörtől függően 1000-2000 eurós fizetés tehetségtől és szorgalomtól függően néhány hónapon belül többszörösére is növekedhet. Szép Sándor tapasztalatai alapján a szakácsok nagyon keresettek: ők kincset érnek a hajókon. Chefként már egy-két éves hajós tapasztalattal akár a havi 5 ezer eurós, dolláros fizetés is könnyen elérhető.

A pályázók nyelvtudását alaposan letesztelik

A munkákra jelentkezők kiválasztásánál alapvetően három tényező számít: a pályázó angol- és németnyelv-tudása, a vendéglátás területén szerzett rutinja és a személyisége. "A hajós munkákon a pozitív attitűdű, mosolygós, nagy munkabírású, jó beleérző és problémamegoldó képességű emberek találhatják meg a számításukat. A remek kommunikációs készség alapkövetelmény. "A nyelvtudásról nem kell papír: ez az idegen nyelvű interjúkon ez könnyen letesztelhető."