Informatikushiány Németországban

Vágólapra másolva!
Aggódik a német gazdaság, egyre csökken az informatikát tanuló egyetemisták, főiskolások száma. 14 ezer végzős várható, a vállalkozások viszont mintegy 20 ezer újonnan belépő szakembert igényelnének. Növekednek az esélyek a Németországba készülő magyar fiatalok előtt.
Vágólapra másolva!

A Karriere című német lap írása szerint 2000 óta 30 százalékkal csökkent az informatikushallgatók száma, ráadásul a tanulmányaikat elkezdők körében közel 50 százalékos a lemorzsolódási arány. A közeljövőben évi 14 ezer végzősre eshet vissza a pályakezdők száma, ami hatezerrel kevesebb a piac által igényel 20 ezer új belépőnél.
Az Ernst & Youngtól a McKinsey-n át az Accenture-ig rengeteg multi cég szeretné bővíteni IT létszámát ebben az évben a németeknél.