Könyvekből is tanulható az angliai karrierépítés

Vágólapra másolva!
Szinte mindenkinek van egy-egy Angliában munkát vállaló barátja, ismerőse.  A különféle szóbeszédek alapján gyakran nehéz eligazodni, mi vár a szigetországba készülőkre. Az újságcikkeken, internetes írásokon kívül több könyv is beszerezhető. Három könyvet néztünk meg azt keresve, hogyan segíti a szigetországba vágyókat az állásszerzésben.
Vágólapra másolva!

Első célpontunk Sipos Judit - Thwaites Katalin: Élj és dolgozz Angliában című könyve volt. A közel 200 oldalt végigolvasva lehetetlen nem észrevenni: az angliai munkavállalásra készülők számára praktikus tudnivalókat kötetbe szedő fiatal szerzőt is utolérte idegenbe szakadt honfitársaink végzete - vagyis picit elfelejtett magyarul. Mindez a helyenként darabos mondatokban és a hemzsegő helyesírási hibákban mutatkozik meg. A külföldi munka iránt érdeklődőknek azonban ez vélhetően másodlagos. Nyilván nem irodalmi esten gyúrnak a nagy kalandra, hanem életszerű gyakorlati tanácsokat, tippeket várnak a szerzőtől, felhívva a figyelmüket a legjellemzőbb akadályokra és buktatókra. Ezt a funkciót viszont tökéletesen betölti a kötet.

A könyv erőssége, hogy sugárzik belőle, a szerző saját bőrén szerzett tapasztalatokat oszt meg az Egyesült Királyságba készülőkkel. Célja a teljesen önálló, gyakran kétes közvetítő irodák nélküli állás- és lakásszerzés. A könyv lapjain azzal is szembesülhetünk, milyen adminisztratív, bürokratikus akadályokkal kell már a kiutazás előtt felvenni a harcot. (bankszámlanyitás elindítása itthon a már meglévő folyószámla-kivonattal, társadalombiztosítás, adószám-ügyintézés stb.)

Óvatosan az albérlet-közvetítőkkel

A szerző óv a külföldiekről tetemes összegeket leakasztó kinti albérlet-közvetítőktől, akik gyakran hosszú hónapokra, a piaci ár többszöröséért előnytelen bérleti szerződésekkel penészes, patkányos és színvonaltalan odúkba kényszerítik a gyanútlan magyarokat. Helyette inkább olcsó hosteleket ajánl az első időszakra. Azt is megtudhatjuk, melyek a brit főváros legrosszabb hírű negyedei, ahol a kedvezőnek tűnő bérleti díjak mellett a késelések, a fegyveres bandaleszámolások a mindennapok részei, ezért olcsóságuk ellenére is kerülendők. Számtalan tippet és formanyomtatványt kapunk még az álláspályázásokhoz nélkülözhetetlen brit önéletrajzokhoz, a munkakörönként, pozíciónként szükséges kulcsszavakkal, kifejezésekkel.

Típuskérdések állásinterjúkon

A helyi állásinterjúk típuskérdéseit, az angol interjúkon elvárt öltözködési normát is részletesen végigveszi a szerző, miközben elmondja: melyik gyorsétterem és áruházlánc hirdet leggyakrabban üresedést, vendéglátós és eladói munkát és mely egyéb területen járhat még sikerrel az állást kereső. Sipos Judit a helybéliek viselkedését is jól megvilágítja, ami a beilleszkedés szempontjából valóban életbevágó a külföldről érkezett munkavállalóknak.

Így szerezhető angol pasi

A szerző olyan tanácsokkal is ellátja az olvasókat, hogyan szerezhetőek angol pasik illetve nők. A középosztálybeliek önkéntes munkában, a munkahelyen vagy istentisztelet előtt és után ismerhetőek meg. A pubokat viszont nem ajánlja. Megtudhatjuk, hogy magyar nőként nem tanácsos szemezéssel vagy érintéssel ismerkedni, mert a konzervatív és lassan ismerkedő angol férfiak könnyen olcsó lánynak tartják az embert. A könyv többek között kitér arra is, melyik mobilszolgáltató, áruház, hipermarket nyúltja a legkedvezőbb szolgáltatásokat és hol találunk ingyenes felzárkóztató angol nyelvtanfolyamokat a városban.

Előbújik a kelet-európai

Kényes pontja azonban a kötetnek, amikor a szerzőből előbújik a "kelet-európai", és olyan trükköket vázol fel, amiért meggyűlhet a bajunk a törvénnyel. Két példa: A szerző megemlíti, több tízezer forintot spórolhatunk az automatáknál, ha itthon sok 50 forintos érmét váltunk és viszünk ki, ugyanis méretre és súlyra megegyezik az angol 50 pennyssel (ez 200 forintot ér). Vagy: a szerző a hipermarketes árufeltöltési munka előnyeként az ingyenes ételhez jutást ecseteli az olvasóknak. Ezt leszámítva azonban a könyv életszagú, valóban hatékonyan fel tudunk készülni az Egyesült Királyságba készülők és nem lesz keserű csalódás a külföldi munkavállalás.

Sipos Judit - Thwaites Katalin: Élj és dolgozz Angliában! 2007, magánkiadás, ára 2990 Ft.