Karrier diplomás pályakezdőként (1) - ahol várják őket

Vágólapra másolva!
Sorozatunkban a frissdiplomás pályakezdők előtt kínálkozó lehetőségeket mutatjuk be. Az első részben álláspiaci szakértőket kérdeztünk, mely területeken számítanak keresettnek és milyen cégek alkalmazzák őket előszeretettel.
Vágólapra másolva!

A szakemberek legfontosabb üzenete: már az egyetemi, főiskolás évek alatt munkatapasztalatot kell szerezni, ami lehet akár nyári munka, pár hónapos szakmai gyakorlat. Ennek hiányában még a pályakezdők között is rosszabb esélyekkel indulnak a végzettek.

A cégek nagyon eltérő módon viszonyulnak a munkaerőpiacra kikerülő fiatalokhoz. Vannak olyan munkaadók - kivételek persze vannak, de jellemzően kisebb cégek - amelyek ódzkodnak tőlük, ugyanis legtöbbjüknél vagy nincs kolléga, aki betanítsa őket vagy nincs idő a betanulásra, hanem akár másnap bevethető és hasznot termelő, kész szakembereket akarnak.

Más a helyzet a multiknál, akiknél több cég nem a kész tudást várja el, hanem a "növekedési potenciált" nézi, és szereti az új kollégákat saját cégkultúrájukhoz igazítani. Úgy gondolják, a frissdiplomások még jobban formálhatóak, ráadásul nem "fertőződtek meg" más munkahelyi közegben. Alapos beilleszkedési programok állnak rendelkezésre tréningekkel mentorálási rendszerben.

A mérnökök, pénzügyesek keresettek

Ám az sem mindegy, ki milyen diplomával lép ki az álláspiacra.
"Viszonylag gyors elhelyezkedésre a legtöbb esélyük a nyelvet beszélő, mérnöki diplomával rendelkezőknek, azon belül pedig a főleg a gépész- és villamosmérnököknek van - ők akár egy hónap alatt is állásra találhatnak. A pénzügyi végzettségűek is viszonylag hamar kapnak munkalehetőséget, az informatikusok közül pedig a programozók számítanak keresettnek" - mondja el Feichtinger Mónika, fejvadász, aki hozzáteszi:

"A legtöbb cég szakasszisztensi - például marketing asszisztensi munkakörbe várja gyakorlattal rendelkező frissdiplomásokat. A gazdasági végzettségűek emellett lehetnek junior kontrollerek, pénzügyi ügyintézők, vagy auditorok, az informatikusokat pedig junior programozói pozícióba is várják. A bölcsészeket tekintve elmondható, hogy a gyakorlat esetleges megléte ellenére is csak ritkán tudnak elhelyezkedni a szakmájukban - nekik is szinte csak az általános asszisztensi pozíciók betöltésére van esély. Kivételt a nyelvszakos bölcsészek képeznek."

Mint azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, őket elsősorban call centerekben alkalmazzák, a legalább két uniós nyelven magas fokon beszélőket pedig a közszféra várja tolmács, fordítói és ügyfélszolgálati vezető pozícióba.

Gyakornoki programok az útkeresőknek

A pályakezdők különböző gyakornoki, vezetőképző programokba is bekapcsolódhatnak. A gyakornoki programok során a frissdiplomásokat a vállalat minden osztályán kipróbálják, végül pedig a menedzsmenttel közösen kiválasztják azt a területet, ahol tovább folytathatják a munkálkodást. Ez a karrierkezdés nem könnyű, a program általában egy évig tart, viszont hosszú távon nagyon kifizetődő. A legtöbb esetben ugyanis a cégek lehetőséget biztosítanak a ranglétrán való feljebblépésre.

Juhos Andrea karriertanácsadó a gyakornoki programokat elsősorban azoknak ajánlja, akik a diplomázást követően még nem tudják eldönteni, hogy szakmájukon belül merrefelé orientálódjanak, pontosan amiatt, mert azok során a pályázók valóban számos területbe betekintést nyerhetnek.

Folytatjuk

Oroszi Babett