Egyelőre diplomásokat keres a kecskeméti Mercedes

Vágólapra másolva!
Már tavaly nyáron megkezdte a munkaerő-felvételt a Mercedes-Benz kecskeméti gyára, amely a teljes kiépítettség elérésekor összesen 2500 új munkahelyet teremt. A vállalat egyelőre műszaki és közgazdasági diplomás munkaerőre vadászik, a szakmunkásoknak egy évet várniuk kell a pályázásra. Eddig körülbelül hetven főt vettek fel - tudtuk meg a kecskeméti gyár HR-menedzserétől.
Vágólapra másolva!

A tervezett 2500 főből eddig körülbelül hetvenen írták alá a szerződést a céggel - mondta el megkeresésünkre Schmiedt László, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR menedzsere. "A vállalat többek között logisztika, minőségmenedzsment, műszaki üzemfenntartás és karbantartás, gyártás, informatika, emberi erőforrások, beszerzés valamint pénzügy és kontrolling területekre keres szakembereket. Több ezren jelentkeztek már eddig.

Háromszáz főt vesznek fel idén

2010-ben mintegy 300 főt szeretnének felvenni. "Idén diplomásokat és technikusi végzettségűeket keresünk, a gyakorlat nem alapfeltétel. Olyan emberekre van szükségünk, akik tanulni akarnak. Ez nagyon fontos, hiszen akiket most alkalmazunk, ők lesznek a kulcspozícióban lévő kiemelt szakemberek, és ők adják át az ismereteket a többi munkatársaknak. Szakmunkások felvételét inkább a 2011-es évre tervezzük" - mondta Schmiedt László. "Jelenleg gépészmérnöki, villamosmérnöki, közlekedésmérnöki, minőségbiztosítási mérnöki, vegyészmérnöki informatikai és egyéb mérnöki diplomával valamint pénzügyi, közgazdász és természetesen műszaki technikusi végzettséggel rendelkezők jelentkezését is várjuk."

Az elhivatottság a legfontosabb

A HR menedzser a kiválasztási szempontokról elmondta, a végzettség belépőkártya egy beszélgetéshez, ezután a szakmai gyakorlatra koncentrálnak, a legfontosabb szempont pedig az elhivatottság. A nyelvtudás pedig azért fontos, hogy a nemzetközi viszonylatban gördülékenyen menjen a munka.

A munkavállalókkal szembeni főbb elvárások nem sokban térnek el az álláshirdetésekben leggyakrabban megfogalmazott tulajdonságoktól, a különbség csak az elvárt nyelvtudásban van. "Legyen a pályázó motivált, megbízható, elkötelezett, magabiztos, önálló munkavégzésre képes, aki jó kommunikációs és problémamegoldó képességgel, logikus gondolkodásmóddal rendelkezik. Legyen nyitott a folyamatos tanulásra, képzésre és hosszú távra tervezzen. Akiket jelenleg keresünk, azoknál általában a középfokú, kommunikációképes német nyelvismeret az elvárás" - sorolja a HR menedzser. A meghirdetett állásokkal kapcsolatban bővebb információkat a cég honlapján lehet találni.

Dorofejev Tamara