Vágólapra másolva!
Az idén érettségiző fiatalok már februárban meghozták első pályaválasztási döntésüket, amikor beadták felsőoktatási felvételi jelentkezésüket. Mi alapján választanak pályát a 18 évesek? Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadóval a budapesti Madách Imre Gimnáziumba látogattunk, ahol négy érettségi előtt álló fiatalt kérdeztünk karrierterveikről. Majd a szakértő jó tanácsokkal látta el a diákokat.
Vágólapra másolva!

Hacsek Zsófia a Budapesti Corvinus Egyetemre és az ELTE-re is jelentkezett - mégpedig a társadalomtudományi karok nemzetközi szakjaira. Mindehhez angol és német középfokú nyelvvizsgával is rendelkezik.

A pénzre is gondoljunk pályaválasztáskor

"Egyelőre nem tudom pontosan, mivel foglalkoznék a jövőben. Arról inkább van fogalmam, mit tanulnék, mi érdekel. Mindenképpen olyan területet szerettem volna választani ebben a mai könyörtelen világban, ami nem determinálja a további pályafutásomat. A bölcsészet például érdekelt volna, de nem szeretnék a tanári pályán kikötni, ott ragadni" - magyarázza. Zsófia kifejtette, számára az elérhető kereset nagysága - főleg, hogy nincsen még családja - másodlagos szempont. Mesterképzésben örömmel tanulna például kulturális antropológiát. "Mindenképpen valamilyen élvezetes és értelmes munkát szeretnék. Pusztán a kedvező anyagiak miatt nem választanék egyetlen területet sem." Végezetül még hozzátette: a végzettség önmagában nem minden. "Ahogy látom, gyakran teljesen a véletlenen múlik, kiből mi lesz később" - fűzi hozzá.

Elképzelései kapcsán Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadó annyit jegyzett meg: fiatalon következetes, kiforrott egyéniségről tanúskodik, hogy Zsófia nem két, egymástól gyökeresen eltérő területet célzott meg felvételi jelentkezéskor (ezt a hibát egyébként rengetegen elkövetik, amikor szakot választanak). Ráadásul a nemzetközi kapcsolatok területe - főként két nyelv stabil ismeretével - a külföldi munkaerőpiacon is távlatokat nyithat számára a jövőben.

Zsófia anyagi elképzeléseivel már kevésbé értett egyet. "A fiatalok 18 évesen még nem gondolnak a pénzügyekre. Nem árt ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a továbbtanulás - a számtalan tanulással, zárthelyivel, szakmai gyakorlattal, diplomamunkával és bizonyos szakmák esetén szakvizsgával - komoly befektetés a jövőbe. Épp ezért nem túl célszerű - hacsak nem a végsőkig elhivatott valaki egy terület iránt - éveket elfecsérelni rosszul fizetett vagy csekély elhelyezkedési lehetőséggel kecsegtető szakmára. Az élet tudniillik pénzbe kerül és a csekkeket - ha van családja valakinek, ha nincsen - ki kell majd fizetnie."

Joó Zsuzsanna szerint a pénzügyek, a megélhetés figyelmen kívül hagyása elég tipikus a továbbtanuló fiatalok között. "Rengetegen jönnek hozzám fiatalok tanácsért félbehagyott tanulmányokkal - vagy úgy, hogy későn, diploma után szembesültek vele, rosszul választottak. A felesleges mellékútvonalak elkerülhetők, ha tudatosan, előre gondolkodunk."

Nyerő lehet a mérnöki szakma

Másodikként Vermes Ádám beszélt terveiről. "Mérnök szeretnék lenni." És nem is akármilyen. Ádám gépjármű- és repülőgépmérnöknek készül. A későbbiekben külföld felé venné az irányt. Az USA-ban helyezkedne el hadiipari területen - mesterképzésre szíve szerint már a tengerentúlon járna. "Ilyesmit tanulni csak külföldön van lehetőségem. Ráadásul nagy a feszültség a magyar társadalomban és a fizetések is alacsonyak. Szeretem Magyarországot, de ha éhen halok, nem lesz mit szeretnem. Persze nem kizárt, hogy idővel hazatérnék, saját vállalkozást alapítanék itthon" - fűzi hozzá. Bár a fiú családjában senki nem foglalkozott korábban hasonló területtel, orvos édesapja teljes mellszélességgel támogatja. "Édesapám orvos, de ez a pálya soha nem vonzott. A fogorvosok, mondjuk, jól keresnek. Mégis úgy érzem, ez a terület nem jelentene számomra túl nagy kihívást." Így ha minden jól megy, Ádám a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közlekedésmérnöki karán tanul tovább. Angolból már van egy nyelvvizsgája. "Már "csak" egy olasz középfokút és egy német felsőfokút kellene letennem."

Joó Zsuzsanna elismerően nyilatkozott Ádám terveiről - a mérnökök munkaerő-piaci megbecsültsége régóta köztudott. "Rendkívül nagy a mérnökhiány, nem csupán Magyarországon, hanem a nemzetközi munkaerőpiacon is. Ha szorgalmas vagy, nem jelent majd gondot az egyetem. Ha mindehhez stabil, gyakorlatban is használható, főleg angolnyelv-tudással is rendelkezel, biztosan aratni fogsz - akár már végzés előtt is." A karrierszakértőnek azért a fiú pesszimista társadalomértékelése kapcsán is van mondanivalója. "A társadalom mi vagyunk, így a változás is rajtunk múlik. Másrészt nem túl szerencsés az összes hazai tehetségnek végérvényesen külföldre távoznia. Néhány év, külföldön megszerzett munkatapasztalat azonban jól jöhet később - már csak a szemléletmód elsajátítása és egy másmilyen munkakultúra megismerése miatt is."

Ügyvéd vagy kommunikátor: mindkettő telített

Harmadik érettségizőnk is céltudatosan tervezi a jövőt. Virág Enikő például 12 éves kora óta ügyvédnek készül. "Sokszor kerülök olyan szituációkba, amikor visszás dolgokkal találkozom. Ilyenkor mindig elgondolkodom a miérteken, és azon, hogy elejét vehetném a hasonló helyzeteknek, ha lennének megfelelő jogi háttérismereteim. Nem is kell mindig túl nagy dolgokra gondolni. Egy példa: a múltkor két terméket adtak csomagban egy patikában. Akciósan, de úgy, hogy közben az olcsóbb termékért is a másik márkásabb árát számolták fel. Magabiztosabban kezel az ember egy ilyen problémát, ha tudja, mi a teendő "- érzékelteti a helyzetet.
Enikő egyébként diplomataszülők gyermekeként hosszú éveket töltött külföldön. Franciából és angolból is középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Már a szakmai jövőjén is gondolkodott. "Kezdetben válóperes ügyvéd akartam lenni, de úgy látom, hogy a többség a házasságkötés helyett manapság inkább az élettársi kapcsolatot választja, így ez már nem érné meg. A büntetőjog területe pillanatnyilag jövedelmezőbb." 'B'-terve is van: másodikként kommunikáció és média szakra jelentkezett.

A karrier-tanácsadó Enikő választása kapcsán megjegyezte: úgy tűnik, a fiatal hölgy valóban szereti a kihívásokat. Hiszen épp a fenti két területen küzdenek a pályakezdők a legtöbb elhelyezkedési nehézséggel. Ezek a szakmák évek óta telítettek, még erős kapcsolati hálóval sem diadalmenet az első munkahely megtalálása. "Bátor vagy. Mindkét területen rengetegen vannak már. Az előrelépés sem könnyű. A médiában sokaknak hosszú évekig ingyenmunkával kell megalapozni a karrierjüket. Jogi végzettséggel még nehezebb: a szakvizsgára készülő ügyvédbojtároknak gyakran évekig minimálbérért vagy ennél is kevesebbért kell dolgozniuk havonta, és még a szerencsésebbek közé tartoznak, ha nem kell fizetniük az 'ügyvédbojtárkodásért'."

Joó Zsuzsanna szerint a helyzet azért nem reménytelen. A különösen telített szakmákban elhelyezkedni vágyóknak a specializációval lehet esélyük. "Meg kell találni a sajtó és a jog területén egyaránt azt a témát, amiben te vagy a legjobb. A speciális, részterületre koncentráló tudást minden területen jobban megfizetik. Meg kell tanulni valami olyan pluszt, ami kizárja, hogy helyettesíthetők legyünk. "A karrier-tanácsadó a francia nyelvtudást is pozitívumként értékelte. "Nagyon kevesen beszélik ma jól, pedig fontos EU-s nyelv. Felsőfokú nyelvtudással máris jobbak a kilátások, érdemes tehát a meglévő tudást tovább fejleszteni."

Értékesítés vagy elemzés - más személyiséget kíván

Negyedik végzősünk Fábián Márton. A fiatalember a Budapesti Corvinus Egyetemre és a Budapesti Gazdasági Főiskolára adta be jelentkezését. Ha sikerül a felvételije, kereskedelmet és marketinget tanul majd. Mártont főként az értékesítői munka érdekli. "Sales menedzser szeretnék lenni egy kiadóvállalatnál. Úgy gondolom, végzés után nem lesz problémám az elhelyezkedéssel, egy ismerősöm megígérte, segít majd. Emellett az elemzés, mint terület is érdekel: erre a testvérem révén kaptam kedvet, aki hasonló területen dolgozik" - magyarázza.

Joó Zsuzsanna Márton tervei kapcsán annyit jegyzett meg, lehetséges, hogy nem árt egy-két dolgot újragondolnia. Ugyanis a fiatalember most épp két, egymással ellentétes személyiséget igénylő szakma választása között "tépelődik." "Egy hatékony értékesítő kifelé forduló, lendületes, kommunikatív és meggyőző személyiség. Egy ilyen ember gyakorlatilag bármit el tud adni, legyen szó akár krumpliról, akár atomerőműről. Ezzel szemben egy elemző egész nap egyedül dolgozik egy laptoppal. Elmélyült, magányos munkát végez, szótlanul kimutatásokat gyárt és erős monotóniatűréssel is rendelkeznie kell. " Ráadásul az anyagi perspektívák is kevésbé vonzóak a területen. Joó Zsuzsanna hozzátette: jó irány, ha Márton a kapcsolatrendszerét is segítségül hívja majd végzés után, ha álláskeresésre kerül a sor. Viszont arra is felhívta a figyelmet: a jó kapcsolat nem feltétlenül elegendő - ráadásul rosszul is elsülhet, ha kizárólag bizonyos emberekre támaszkodunk az elhelyezkedésnél. "Mindenki felelős a saját pályája alakításáért: súlyos árat fizethet az, aki másra hagyja ezt a feladatot. Ti se tegyétek ezt! "

És ha nem vettek fel?

Még a fiatalok legjobb igyekezete ellenére is előfordulhat, hogy nem sikerül a felsőoktatási felvételi. Erre az esetre több vészforgatókönyvet is felvázolt a karrier-tanácsadó. A "kimaradó" évben a karrier-tanácsadó munkavállalást ajánl. "Tapasztalatgyűjtésnek kiváló, jó szembesülnie a fiataloknak főnökökkel, megoldandó feladatokkal és pörgős munkanapokkal. Ekkor még nem a pénz számít az álláskereséskor. Ráadásul jól mutat az önéletrajzban és az egyetemi, főiskolai évek elteltével díjazzák is a cégek, ha a hozzájuk jelentkező az érettségi utáni évet nem "üresjáratban" töltötte."

Ha nem a munka mellett döntünk, jó befektetés a nyelvtudás fejlesztése - például középszintről felsőfokra. A megfelelő tudásszintet ráadásul karban is kell tartani, mert a nyelvet hamar el lehet felejteni.

Jó döntés lehet egy szakma kitanulása, például egy OKJ-s képzés keretében. Ez 23 éves korig az állami finanszírozásnak köszönhetően ingyenes. Célszerű a kiszemelt felsőoktatási szak tematikájával egybevágó képzést választani. Ez akár pluszpontot is jelenthet a felvételinél vagy felsőfokú szakképzésnél könnyebbé teheti az egyetemi tanulmányokat.

Takács Gabriella