Vadászták a tehetségeket a kreatív főnökök

Vágólapra másolva!
Kilenc évvel ezelőtt indult útjára a "Portfolio Night" Kanadából, amelyet csütörtök délután Budapesten is megrendeztek. A rendezvény célja, a reklámiparba vágyó pályakezdő tehetségek felkutatása, szakmai tanácsokkal való ellátása és persze a legjobbak levadászása. A fiatalok "rapid randikon" mutatkozhattak be a cégek képviselőinek. Mi is a helyszínen jártunk.
Vágólapra másolva!

A reklámipar, a PR olyan területek, ahol kevés az állásajánlat, sok a végzős. Kapcsolatok nélkül nehéz az álláshoz jutás. Erre kínál megoldást világszerte a Portfolio Night nevű rendezvény, amely a pályakezdők számára bemutatkozási lehetőséget teremt a szakmai döntéshozók előtt. A tehetségkutató állásexpó turné csütörtöki állomása a magyarországi Kirowski reklámügynökség volt.

A koncepció egyszerű: hozd magaddal korábbi, már megvalósult munkáidat, vagy még csak az ötletbörze stádiumában lévő, de ütősnek vélt elképzeléseidet. Prezentáld azt néhány perces "rapid randikon" Magyarország 20 ismert reklámügynökségének kreatív igazgatói előtt. A sikeres bemutatkozás akár egy későbbi, gyümölcsöző együttműködés kezdete is lehet.

A megmérettetésen ezúttal nem is hangzott irreálisnak, hogy itt mindenkinek van lehetősége bemutatkozni. Sem a kreatív igazgatók, sem a szervezők nem tartottak tudatos előszűrést. Senki nem jöhetett azonban üres kézzel: az ifjú kreatívjelöltek formálódóban lévő portfóliójuk bemutatása mellé már előzetes "házi feladatként" próbamunkát kaptak.

"Nullkilométeres" pályakezdőket kerestek

"A rendezvény kiírásában három kidolgozandó témát jelöltünk meg" - kezdi a rendezvény bemutatását Nardai Nóra, a Kirowski részéről. "Az egyik egy kedvcsináló kampányterv elkészítése a gyermekvállalásról. Ezenkívül még két téma volt: az alma népszerűsítése, mint egészséges termék - illetve a jövő évi Portfolio Night promotálása, logójának, szlogenjének megtervezése, kampányának előkészülete. Kreatív tehetségkutatóként egyébként a nullkilométeres, tehetséges pályakezdők felkutatása a cél, épp ezért volt az az egy feltétel, hogy korábban már releváns reklámügynökségi tapasztalat birtokában nem képzelhető el semmilyen, későbbi szakmai együttműködés. Igaz, tanácsot bárki kaphat a korábbi munkáiról, aki eljött ma ide. A releváns, szakmai tapasztalatba természetesen nem számítanak bele a szabadúszóként, alkalmanként végzett kisebb munkák" - tudtuk meg a rendezvényen az ügynökséget képviselő Nardai Nórától.

17 óra körül már egyre többen felfokozott hangulatban - ám kedélyesen- várnak sorukra a megmérettetés előtt - többen energiaitallal, kólával a kézben próbálnak meg lazítani, páran a folyosón dohányzással vezetik le a feszültséget. Néhányan összefont karokkal ücsörögnek a dizájnos fotelekben, esélyt latolgatnak, mappákat szorongatnak, portfóliót rendezgetnek, lapozgatnak, folynak a villámgyors szakmai eszmecserék. 40-50 perces egy-egy rapid randi blokk a kreatívokkal - a beosztást, hogy ki melyik blokkban mehet meggyőzni a szakembereket, már korábban megkapták.

Jó volt látni, hogy a szakma nyitottságából következően itt nyomokban sem lelhető fel az "üzleties öltözködés". Ha a leendő reklámos jelöltek gondolatvilága is ennyire színes, mint amilyen imázst a külsőségekben hordoznak, néhány reklámcég már biztosan jól járt velük...

Fontos a visszajelzés is szakmabeliektől

Az egyik rapid randi-blokk végén befut hozzánk egy résztvevő, Náray E. Tamás. A fiatalember - akivel még a kreatívok meggyőzése előtt egyeztettünk, hogy számoljon be tapasztalatairól, jó hangulatban érkezett. "Szabadúszó kreatívként direkt marketinggel, website-okkal, sajtómegjelenésekkel és ehhez hasonlókkal foglalkozom. Főleg kisebb cégeknek dolgozom, akik elégedettek a munkáimmal, de úgy vélem, ez nem egy objektív mérce. Mindenképpen szerettem volna független, külső szemlélőtől is véleményt kapni a teljesítményemről, mert szakmailag ez számít igazán, és ez sikerült is. Jó ötleteket kaptam, bíztattak és rámutattak, mi megy jól és mi kevésbé, mire kell még jobban ráerősítenem.

Ha valami nem megy, keress partnert

Tanácsként kaptam azt is, hogy nem kell aggódni, ha valamelyik terület nem az erősségem. Itt arra kell törekednem, hogy megtaláljam a feladat elvégzésére leginkább alkalmas embert, akivel jól tudok együttműködni és akkor nyerő párost alkothatunk"- summázza a történteket. Tamás egyébként úgy látja, szoros verseny folyik a munkákért, de nem lehetetlen feladat jó megbízásokat találni. "Nyilván nem kell senkire erőszakosan rátörni az ajtót, de bátran kell menni a munka után, és merni kell bekopogtatni is, ha szükséges"- magyarázza.

Egy másik Tamás, akit előző alanyunkkal csak a keresztnév azonossága köt össze, ugyancsak nagyon örül a rendezvénynek. "A szakma több területe is nagyon érdekel. Ha tehetem, részt veszek versenyeken, pályázatokon, de a főiskola, ahová járok, sajnos nem nagyon ad lehetőséget arra, hogy a fiatalok a gyakorlatban is ki tudják próbálni magukat. Pedig a reklám pont az a terület, ahol erre lenne a leginkább szükség". Ő már csak ezért is kíváncsian várja a szakmabeliek tanácsait.

A közgazdászként végzett, de hamarosan újságíró tanulmányaival is végző Lenke is bebocsátásra vár a szakmába. Szövegírói munkát szeretne megcsípni, az újságírás is közel állna hozzá, de most mégsem ez a fő csapásirány. "Nemrég végeztem egy tanfolyamon, de nagyon úgy veszem észre, hogy mindenáron a bulvárt erőltették már a záróvizsgán is, ami nem túl jó hír a számomra" - magyarázza. Lenke mindenesetre úgy véli, a kreativitás nem pusztán tehetség kérdése és létezik úgynevezett tanult tehetség is, ha valaki kellően fejlődőképes.

Hogy mennyi fiatal talált itt munkalehetőséget? Nem lehetett kideríteni. A fiatalok válaszaiból ítélve azonban - ha más nem - a tanácsok, a névjegykártya-csere miatt érdemes volt ellátogatni.

Takács Gabriella