Mindenki kedvence vagy hülyéje? - az állandó igenmondás veszélyei

Elsősorban pályakezdők, új munkahelyre kerülők szembesülnek azzal a problémával, legszívesebben nemet mondanának egy-egy rájuk tukmált feladatra, de nem mernek, vagy nem tudják lehet-e. Rosszabb helyzetbe kerülhet a dolgozó, ha egyáltalán nem mer megálljt parancsolni a folyamatos kéréseknek. Pedig ha minden munkát elvállalunk, előbb-utóbb elúszunk a feladatokban, ami frusztrációt és csökkenő munkakedvet okoz. Mit tehetünk ellen?

Az igenmondás hátterében a dolgozók fokozott harmóniaigénye áll. Szeretnének kedveltek lenni a cégnél, pedig értékes és stabil munkatárssá inkább az elismertséggel válhat az ember, mondja Irene Becker, a Siemens AG németországi trénere, aki "Mindenki kedvence, mindenki hülyéje (Everybody's Darling, everybody's Depp)" címen német nyelven könyvet írt a munkahelyi "igenmondás" veszélyeiről.
Ha valaki a munkatárs minden kérését teljesíti, kedvelt, kellemes kolléga lesz, de senki nem veszi komolyan. Akinek nincs határozott véleménye, mindenre mosolyogva igent mond, a leghülyébb feladatokat is kész ellenvetés nélkül elvállalni, hosszú távon megmosolyogtató reakciót vált ki a kollégákból, átnéznek rajta - véli Irene Becker.

Az elismert és kedvelt kolléga a stabil csapatember

Egyetért ezzel a gondolatmenettel F. Várkonyi Zsuzsa (képünkön) tréner, pszichológus, aki szerint az elismertséghez önállóság, bátorság kapcsolódik, amiben benne rejlik az ütközés, a nézeteltérés vállalása is. Aki elismertnek számít, arra felnéznek, ám önmagában az elismertség is kevés a csapatban való érvényesüléshez, valamilyen szintű alkalmazkodás, a többiek igényeinek a figyelembe vétele is szükséges.

Ismerni kell a céges játékszabályokat

A kérések visszautasításával is vigyázni, sokszor ugyanis erre vezethető vissza itt be a kolléga céges pályafutásának vége. Felvetődik a kérdés: hol húzódik a határ az alkalmazkodás és a tekintélyszerző ellenszegülés között?
"Általános recept nincs, cégfüggő. Meg kell tudni a vállalaton belüli játékszabályokat. Ismerek olyan multinacionális cégvezetőt, aki a túlzott alkalmazkodásba, más pedig a túlzott önállóságba bukott bele, mert rosszul mérték fel a nemzetközi felsővezetés értékeit, elvárásait.
Ha a vezetés nem tűri el a markáns ellenvéleményt, akkor az önérvényesítő magatartás kárára lehet a dolgozónak. Ha azonban olyan környezetbe kerülünk, ahol érték az egyéni igények kifejezése, az asszertív, önérvényesítő magatartás előnynek számít", mondja F. Várkonyi Zsuzsa.

Az igenmondók: pályakezdők, új kollégák, inkább nők

A TMI Hungary Kft tanácsadója úgy véli, a kérések, utasítások elfogadása és "vak" teljesítése a munkahelyen a pályakezdőkre, az új munkatársakra, a nemek közül pedig inkább a nőkre jellemző. Ha például egy új munkavállaló kerül a céghez, az első időszakban elfogad minden utasítást, viszont előbb-utóbb korábbi attitűdjét használja a mindennapi munkában, nem lehet elkendőzni valós énünket.
A nők a születésüktől fogva arra vannak programozva, hogy legyenek tekintettel a másik igényeire, ami részben hormonális okokra vezethető vissza és természetesen nem mindenkire igaz.

Tippek az óvatos kihátrálásra

Felvetődik a kérdés: a túlzottan alkalmazkodók miképpen javíthatnak hozzállásukon. F. Várkonyi Zsuzsa önismereti tréningeket említ segítségként, ám eredmény csak saját tapasztalatok, élmények alapján érhető el.

Néhány tipp egy-egy probléma kommunikációs megoldására:
- Ha egy kollégánk egy ésszerűtlen feladatot próbál nekünk adni és nem merünk azonnal nemet mondani, kérjünk időt: "Ezt szeretném átgondolni. Visszatérhetünk rá kicsit később?" Később aztán tényekkel alátámasztva elmondhatjuk, miért nem tartjuk racionálisnak, ha nekünk kellene ezt megcsinálni.
- Szintén tanácsos, ha nem a megoldásra, hanem a kölcsönös igényekre helyezzük a hangsúlyt. Elmondhatjuk, tudjuk, mi a kolléga igénye, ebben a feladatban viszont egy másik kolléga sokkal gyorsabb és pontosabb és jobb választ tud adni, mivel ez inkább az ő munkájához kapcsolódik.

Karácsony Zoltán