Főleg vezetők körében szedi áldozatait a munkamánia

Vágólapra másolva!
A munkamánia és a munkaalkoholizmus társadalmilag elfogadott szenvedélybetegség. Főként a közép-és felsővezetők körében szedi áldozatait, de a szinglitársadalom és a családosok sem esnek a körön kívül. A forgatókönyv vége: csúfos munkahelyi kudarcok, magánéleti és párkapcsolati válságok, egészségügyi problémák. A jelenségről Kiss István tanácsadó szakpszichológust kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Aki tartós, nagy terhelés mellett, teljes erőbedobással dolgozik úgy, hogy nem fordít figyelmet, időt a feltöltődésre, veszélyesen kimerülhet. A teljesítmény romlását egy ideig vésztartalékai felemésztésével palástolhatja. Mégis hamar eléri azt a pontot, amelytől kezdve a munka már nem lesz örömforrás az életében. A munka megszállottjára az is jellemző, hogy kollégái tempóját lassúnak, elszántságukat kevésnek tartja. A munkamániás mindig harcban áll az elvégzendő feladatokkal, de legfőképpen a rendelkezésre álló idővel. Egyesek olyan szintre jutnak, hogy a családi, baráti kapcsolatoknak csak a projektek közötti, egyre szűkülő idősávban jut már hely.

A munkafüggés beteggé tesz

A munkaalkoholizmus legbiztosabb jele, ha az érintett testi panaszokkal küszködve jár dolgozni. A gyomra is görcsbe rándul, ha csak rágondol: az irodához közeli dugóban ácsorogva is időt veszít. Testsúlynövekedés, vérnyomás-emelkedés, szív- és érrendszeri problémák, emésztési gondok, izom és idegfájdalmak lehetnek az állandósult túlterhelés figyelmeztető jelei.

Munkamániás machók, harcos amazonok

A munkamánia főleg férfiakra jellemző. A tradicionális férfiképet alapul véve úgy érzik, elsősorban az ő feladatuk gondoskodni családjuk anyagi biztonságáról. Férfiasságuk fokmérője pedig egyedül a teljesítmény, ezt a mintát viszik át a munkahelyi szituációra.
Az elmúlt évtizedben a nők is elkezdtek felzárkózni a trendhez, mivel a modern nő képéhez egyre közelebb áll a munkahelyi teljesítmény férfias normája. Akár férfi, akár nő a munkamániás, egy közös jellemzőjük akad: szüleik elismerését a jó teljesítményekkel akarták kivívni.

Mindenkit utolérhet a munkamánia

A munkamánia nem családi állapot függvénye: egyedülállók ugyanúgy beleszédülhetnek ebbe a spirálba, mint a családapák, családanyák. A másik fontos tényező a versenyhelyzetet teremtő munkakörnyezet. A folyamatosan növekvő követelményekkel szemben nehéz nemet mondani. Különösen akkor, ha a kezdeti időszakban a feladatok megoldása még örömöt is szerez az érintettnek. Veszélyeztetettnek tekinthetőek ezért mindazok, akik csak a teljesítmény alapján tudják önbecsülésüket szinten tartani.

Az önismeret is lehet ellenszer

Alapos önismereti munkával felderíthetőek a háttértényezők, amelyek orvoslásához célszerű felkeresni a szakképzett segítőket - pszichológus, pszichiáter, tanácsadó. A kevésbé súlyos esetekben segíthet az is, ha az érintett megpróbálja önerőből átszervezni az életét. Jó, ha ilyenkor elegendő időt hagy a feltöltődésre, baráti és családi kapcsolataink ápolására - és rázárja az irodaajtót a feladatokra.

Takács Gabriella