Munkanélküliség: csoportosan könnyebb állást keresni

Vágólapra másolva!
A sokáig húzódó munkanélküliség reményvesztettséget, fásultságot, apátiát is okozhat. Főként, ha az álláskeresőknek egyedül kell megküzdenie gondjaival. Ám a térítésmentes álláskeresői klubot választók nem csak álláskeresési technikáikon csiszolhatnak: az ide járók mások példáját látva könnyebben megbirkóznak helyzetükkel. A klubot felkeresők többsége pár hónapon belül arról is beszámol: az itt tanultak segítették új állásához.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Munkaügyi Központban (FMK) már a kilencvenes évek közepe óta működő Álláskereső Klubba járók 10-12 fős csoportokba tömörülve veszik fel a harcot a munkanélküliséggel. A több hetes program tényfeltáró személyes elbeszélgetéssel kezdődik. Ezt követően az FMK-nál regisztrált résztvevők végzettségükre nézve teljesen vegyes csoportokban, térítésmentesen ismerkednek a munkakeresés ABC-jével.

Videón szembesülhetnek, miként viselkednek interjún

Módszeresen végigveszik az önéletrajzírás fortélyait. Áttekintik az álláskeresés hagyományos és nem hagyományos formáit - így a kapcsolatépítést, a spontán cégmegkereséseket-a munkáltatók elvárásaival is megismerkedhetnek. Állásinterjút szimulálnak, tréningeken gyakorolják a kapcsolatfelvételt a munkaadókkal, a videóra rögzített állásinterjú-helyzetek közös kiértékelésével javítják a helytelenül beidegződött, hibás technikákat.

A magára hagyott álláskereső könnyen leépülhet


"Egyedül szinte minden nehezebb, ez az álláskeresésre hatványozottan igaz. Az állástalanságával sokáig magára maradó gyakran reményvesztettséget, fásultságot, apátiát tapasztalhat meg. A "magányos farkas" érdeklődése beszűkülhet, kommunikációs készsége leépülhet, megjelenése is előnytelenül változhat. Önbizalma támogatás hiányában folyamatosan csökken, önértékelése, önérvényesítő készsége lenullázódik.

Az önérvényesítő készség is csökkenhet

Az ilyen személy nem pusztán motivációcsökkenést tapasztalhat meg. Az "eredmény": miközben helyzetét keserűnek, kilátástalannak érzi, a potenciális munkáltatók előtt sem képes magát vonzóvá tenni" - összegzi tapasztalatait Kijácz Krisztina, az Álláskeresők Klubjának kirendeltség-vezetője.

Csoportban nem érzik magukat kivételesen szerencsétlennek

A csoportosan állást keresők viszont azonnal szembesülnek a ténnyel: helyzetük nem egyedi, személyiségük nem értéktelenedett el. A problémáikkal sincsenek egyedül: rajtuk kívül még sokan járnak ebben a cipőben. A kirendeltség-vezető azt tapasztalta: bár az álláskeresők nem elsősorban az "egy csónakban evezők" életérzése miatt keresik fel a kirendeltséget, mégis megtapasztalják a közös álláskeresés jótékony hatásait. "Az álláskeresői klub nagy előnye, hogy a résztvevők nem érzik magukat kivételesen szerencsétlennek, mert tudatosodik bennük: a munkanélküliség időnként mindenkit elérhet"-teszi hozzá.

A frissdiplomások ritkán keresik fel a klubot

Kijácz Krisztina tapasztalatai szerint a frissdiplomás ritka vendég az Álláskereső Klubban. "Többnyire hosszú, sok évi munkaviszonyt követő, több hónapos sikertelen álláskeresés után jönnek" - mondja.