Az egészségre is káros a főnöki zaklatás

Vágólapra másolva!
Nemcsak a gyengén teljesítő dolgozók, hanem a kiváló eredményeket elérők is lehetnek főnöki zaklatás áldozatai. A büszkeség, a hatalomféltés könnyen vezethet a szaknyelvben "bossing"-ként aposztrofált, alattomos vezetői magatartáshoz. Aki nem tudja ezt elviselni, váltson minél előbb - javasolja Kiss István tanácsadó szakpszichológus.
Vágólapra másolva!

A húszas éveiben járó Anikó élelmiszermérnökként helyezkedett el egy vállalatnál. Ám felettese célzásaival hamar értésére adta: előrelépése nem szaktudása, hanem a főnökkel folytatott flörtölési hajlandósága fényében alakul majd. A fiatal nő azonban nem volt rá vevő, hogy főnöke állandóan cicuskának, nyuszikának szólítsa és külseje alapján értékelje munkáját: inkább szakmai teljesítményével szeretett volna érvényesülni. Miután közölte véleményét főnökével, ugrásszerűen "megszaporodtak" szakmai hibái. A hölgy egy évig bírta a viharos munkaviszonyt: végül a főnök magatartása miatt felmondott.

Mindig szándékos, egészségre káros

"A beosztott munkavégzését, viselkedését folyamatosan kritizáló, az egyes dolgozókat kipécéző főnök kimeríti a munkahelyi zaklatás fogalmát. A "bossing"-ként is nevezett jelenség a napi munkavégzés ellehetetlenítésén túl szándékos, az egészségre is veszélyes vezetői magatartás" - jellemzi a helyzetet Kiss István tanácsadó szakpszichológus.

Ördögi taktika: túlterhelés, megoldhatatlan feladatok kiadása

Mint azt a szakember elmondta: a munkahelyi piszkálódásnak számos típusa létezik. A főnök gyakran értelmetlen, végrehajthatatlan, képességeihez méltatlan feladatokkal nehezíti a beosztott dolgát. A piszkálódó főnök gyakran túlterheli az alkalmazottat: ilyenkor az újabb és újabb feladatok adása nem teszi lehetővé az előző munka normális, hatékony elvégzését. A taktikus, ám rosszindulatú vezető rendszeresen képességeit meghaladó, váratlan feladatok elé állítja, a bukás után pedig joggal hibáztatja beosztottját, mégpedig kollégái előtt. A bűnbaknak kikiáltott munkatársa idővel kollégái szolidaritását is elveszíti. Az elszigetelődés fizikai formát is ölthet: asztalát áthelyezik, munkatársai levegőnek nézik.

Tünetek: alvászavar, türelmetlenség, túlzott érzékenység

"A tartós stressz a mindennapos rossz közérzet mellett az egészséget is komolyan veszélyeztető következményekkel jár. A munkahelyi problémák alvászavar, fokozott érzékenység kialakulásához vezethetnek, miközben a teljesítmény csökken és az irodai gondok gyakran álmukban is kísértik a sértettet. A főnöki piszkálódás alanya gyakran hozzátartozóival szemben is ellenségessé, zaklatottá és türelmetlenné válik. Szélsőséges esetben öngyilkossági gondolatok is előfordulhatnak a munkahelyükön lelkileg súlyosan bántalmazott dolgozóknál."

A panaszkodó dolgozót rendzavarónak is bélyegezhetik

A munkahelyi zaklatás végső célja a munkatársak sakkban tartása. Rendkívül veszélyes helyzet alakulhat ki, ha a munkavállalók egzisztenciális kényszerből tartanak ki a zsarnokoskodó főnök mellett. A főnök hatalma ilyenkor végtelennek látszik, a kollégák gyakran nem tudnak - vagy mernek tenni felettesük ellen.

A védekezés még rosszabbá teheti a helyzetet. A panaszkodó, problémáit a munkatársaival vagy magasabb beosztású főnökkel megtárgyaló munkatársat többnyire megbízhatatlansága, a munkahelyi rend megzavarásának indokával próbálják eltávolítani a pozíciójából.

Gyakran kiváló kollégákat pécéz ki a főnök

Kiss István szerint a főnöki zaklatás áldozatai egyáltalán nem a szerencsétlen sorsú, gyengén dolgozó kollégák. Az egyes szervezetekben ugyanis gyakran a jó képességű, remekül teljesítő, a főnök tekintélyét nem minden kritika nélkül elfogadók a vezetői piszkálódás áldozatai. Ez a réteg könnyen a vezető látóterébe kerülhet. Az igazságtalanságok miatt türelmét vesztett munkatárs panaszkodása beindíthatja a "bossing"-ot.

Amikor minden kötél szakad: inkább váltsunk munkahelyet

A vezetői zaklatás nem függ a cég típusától. Figyelmeztető jel lehet a katonás rend és a főnöki vélemény kizárólagossága. "Aki úgy érzi, hogy ezzel az állapottal tartósan nem tud azonosulni, saját egészsége érdekében időben gondoskodjon a váltás lehetőségéről" - tanácsolja a szakember.

Takács Gabriella