Lehet tanulni az elutasított álláspályázatból

Vágólapra másolva!
A legjobbnak vélt teljesítmény ellenére is előfordulhat, hogy más kapta meg a megpályázott állást. Az is megeshet, hogy az interjú után napokig nem érkezik értesítés. Mindkét esetben érdemes az elutasítás vagy a hallgatás okainak utánajárni.  Nem valószínű, hogy megváltozik a döntés, viszont sokat lehet tanulni belőle.
Vágólapra másolva!

A kudarc okainak azért is célszerű utánajárni, mert a kevésbé "rámenős" pályázók kénytelenek a hivatalos levelek - például már "betelt a pozíció, más pályázót választottunk"- semmitmondó válaszait elfogadni indoklásul. "

Az első érdeklődés akkor lehet esedékes, ha már beadtuk pályázatunkat, de nem érkezik válasz. Szigethy Eszter, a Riss & Partners személyzeti tanácsadó iroda munkatársa azt tanácsolja, a beérkezési határidő lezárását követően 3-4 nappal már nyugodtan érdeklődhetünk, mi a helyzet beküldött anyagainkkal. Erre azért is érdemes sort keríteni, mert nem kizárt: technikai okokból keveredtek el a pályázatot, és ezért nem tudni semmit a fejleményekről.

Ha már túl vagyunk a személyes interjún és kézhez kaptuk a nemleges választ, semmiképp se várjunk 1-2 napnál többet az érdeklődéssel. Ennyi idő elteltével még elevenen él a jelölt képe az interjúztatóban - így a hibák is könnyebben korrigálhatóak. Az sem mindegy, kihez fordulunk. Mindig a bennünket korábban interjúztató tanácsadót, HR-est keressük kérdéseinkkel, különben csak időpazarlás lesz a próbálkozás. A megpályázott munkakört szintén meg kell említeni.

Amikor tanácsos telefonálni

Nem mindegy azonban a megkeresés módja, stílusa és időpontja sem. "Az elutasítás okairól tanácsos e-mailben és telefonon egyaránt érdeklődni, hogy írásban is nyoma maradjon a kapcsolatfelvételnek. Ám a telefonos megkeresésnél bizonyos időpontok kerülendőek, így például a délelőtt fél 10-10 óra valamint a déli 12 órától negyed 3-ig tartó ebédidő - és 17 óra után sem tanácsos már telefonálni. Ennek értelmében ideális időpont a telefonálásra a 10-12 óra, valamint a délután negyed 3 és fél 5 közötti időszak.

Szigethy Eszter arra is felhívja a figyelmet: ha mobilon keressük fel a tanácsadót, szintén udvariatlanság alkalmatlan időpontban - így este 6 óra után - telefonálni. A megkeresésnél az udvariasság mellett a rövidség is kulcsfontosságú. "Mindig céltudatosan, tömören fogalmazzunk és kérdezzük meg, alkalmas-e az időpont. Ne legyünk túlzottan tolakodóak, rámenősek, terjengősek és ne tartson tovább 1-2 percnél a beszélgetés. Jó pont a fejvadász előtt, ha arra hivatkozunk: tanulnánk a hibánkból, főként ezért érdekelne, mi volt a probléma"- ad tanácsot. Ezzel szemben az arrogancia nem ajánlott, hiszen a tanácsadó cégek többsége - még ha nem is hivatalosan - később is pontosan emlékszik a nem megfelelő hangnemben fellépő jelentkezőkre...

Az esetek 99 százalékában a pályázás végeredménye nem megfordítható. Belső Barnabás, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. személyzeti vezetője arról számolt be, hogy a lezárt felvételi eljárások után már nem szokták meggondolni magukat, mivel a nemleges válasz minden esetben nemet jelent. Ám a személyzeti vezető azt is hozzátette: mindig megkérdezik a jelentkezőktől, hogy újabb, pályázható munkakörök esetére készenlétben tarthatják-e az önéletrajzukat.

Amiről nem beszélnek

Minden bizonnyal nem kapnak a valóságnak megfelelő választ azok a pályázók, akiket a munkaadó valamilyen rejtett diszkrimináció miatt - férfit vagy 30 év alattit kerestek - nem vett fel. Egy név nélkül nyilatkozó fejvadásztól megtudtuk, ebben az esetben a cégek két típusú válasz közül választanak: vagy nem fűznek hozzá indoklást vagy valamilyen álindokot keresnek - például nem elegendő szakmai tapasztalat. A helyzet nem elkerülhető, a pályázókon ebben az esetben csak a jó önismeret segíthet.

Takács Gabriella