Megtagadható a munkahelyi alkoholteszt

Vágólapra másolva!
Sokakkal előfordult már, hogy másnaposan, kicsit alkoholos állapotban érkeztek a munkahelyre vagy például ebéd közben sört ittak kollégájukkal a nyári melegben. Mi történik, ha a főnök szondával a kezében áll előttünk és alkoholtesztet akar elvégeztetni? Vannak esetek, amikor megtagadható a vizsgálat. Drogtesztnél és nők esetén terhességi tesztnél még szigorúbbak az előírások.
Vágólapra másolva!

A hazai szabályozás kétfelé osztja a munkavállalókat az alkoholszondáztatással kapcsolatban - tudtuk meg Lőrik Erzsébet munkajogásztól. Vannak, akiket jogszerűen szondáztathatnak akár minden nap a foglalkoztatók. Ez olyan munkakörök esetében fordulhat elő, amelyeknél jogszabály, munkaköri leírás, vagy belső szabályzat írja elő a józanságot. Például a sofőröket, a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat bármikor tesztelhetik a munkáltatók. Ők nem tagadhatják meg a vizsgálatot, alá kell vetniük magukat minden alkalommal, és ha kiderül, hogy alkoholt fogyasztottak, akkor két lehetőség áll fenn: vagy eltiltja a dolgozót a munkavégzéstől a foglalkoztató arra a napra, munkanapját igazolatlannak minősíti - és megvonja az aznapi bért - vagy rendkívüli felmondással elbocsáthatja.

Amennyiben a munkavállaló kijelenti, hogy a pozitív teszt ellenére nem fogyasztott alkoholt, akkor meg kell ismételni a vizsgálatot. A második teszt pozitív eredménye esetén szintén eltiltás vagy elbocsátás lehet a vége.

Így lehet jogszerűen megtagadni

A másik csoportot azok alkotják, akiknek nem írja elő sem jogszabály, sem belső szabályzat a józan állapotot. Esetükben szondát abban az esetben alkalmazhat a munkáltató, ha alapos gyanú vetődik fel azzal kapcsolatban, hogy alkoholt fogyasztottak: látszik rajtuk, érezni rajtuk az alkoholt. Hiszen nekik is kötelező munkaképes állapotban megjelenni a munkahelyen, az ittasság pedig nem tartozik ebbe a kategóriába.

A szondázást ők megtagadhatják, ekkor a munkáltató azonban "csak" figyelmeztetésben részesítheti őket. "Ebben az esetben jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyhez két tanú szükséges, aki igazolja a történteket. Ha az alkalmazott többször megtagadja a szondáztatást, akkor a foglalkoztató jogosan elbocsáthatja rendes felmondással. A szabályok szerint ugyanis együttműködési kötelezettség terheli a dolgozót a teszteléssel kapcsolatban. E kötelezettség sorozatos megszegése pedig elbocsátást vonhat maga után" - avatott be a szakember.

A szondáztatás a fentiek mellett még akkor tagadható meg, ha egyértelmű, hogy nem indokolt - a munkavállaló zaklatása áll a háttérben -, illetve ha nem megfelelő módon kívánják alkalmazni: például megalázó módon az egész osztály előtt.

A hivatalos állami statisztika szerint kevés munkahelyi balesetnél állapítanak meg ittasságot. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségtől (OMMF) kapott adatok szerint 2007-ben a közel 21 ezer munkahelyi baleset közül 15 esetben volt alkoholos befolyásoltság. A korábbi éveket szemügyre véve is 15 és 30 között mozgott az ittasan balesetet szenvedettek száma.

Drogteszt csak bizonyos munkaköröknél

A dolgozók fejében nemcsak az alkohollal, a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban is fogalmazódhatnak meg kérdések. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint hazánkban 15 ezren fogyasztanak rendszeresen kábítószert, az alkalmi drogfogyasztók száma pedig még az óvatos becslések szerint is meghaladja a 100 ezer főt. Egy részük aktív dolgozói állományban van, és vélhetően velük is előfordult már, hogy nem éppen a legtisztább állapotban tértek be munkahelyükre. Ők mit tehetnek a kíváncsiskodó munkavállalókkal szemben?

"A drogtesztekkel kapcsolatosan hasonlóan szigorú a szabályozás. Szintén csak az olyan munkakörökben alkalmazható, amelyeknél törvényi felhatalmazás alapján a drogteszt alkalmazása az érintettek egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságának minősítésénél megengedett, vagy egyenesen kötelezően igénybe veendő eszköz. Például a már fent is említett sofőröknél, orvosoknál vagy a katonáknál" - avatott be Lőrik Erzsébet. A többi munkakör esetében nem alkalmazhatnak a munkáltatók drogtesztet. Kizárólag az üzemorvos végezhet ilyen vizsgálatot, de ő is csak akkor, ha új dolgozó érkezik a céghez, és fel kell mérni a munkaalkalmasságát, illetve ha a munkáltató soron kívüli munkaalkalmassági vizsgálatot ír elő. Egyéb esetekben a dolgozó megtagadhatja a vizsgálatot.

A szigor oka egyrészt abban rejlik, hogy a mobil drogtesztek megbízhatósága erősen vitatható - az aktuális állapotot nem mindig képesek kimutatni -, másrészt a drogteszteléssel kapcsolatban a munkavállaló önkéntes hozzájárulása erősen megkérdőjelezhető.

Az OMMF statisztikája szerint 2007-ben a közel 21 ezer munkahelyi balesetnél 3 esetben állapítottak meg drogos befolyásoltságot.

Terhességi teszt nem lehet a szerződés feltétele

Az alkohol- és drogteszt mellett külföldön már bizonyos munkahelyeken terhességi teszteket is bevetnek a munkáltatók foglalkoztatottaik ellenőrzésére. Többnyire törvénytelenül.

Egy német napilap a közelmúltban azt írta egy osnabrücki húsfeldolgozóról, hogy női munkavállalóknál a munkaszerződés határozatlan időre változtatását negatív terhességi teszthez közötte. A cég cáfolta ezt, igaz, elismerte, hogy 110 esetben terhességi tesztet készíttetett a dolgozókkal. Ám ez szerintük a munkavállalók kifejezett beleegyezésével készült, semmi esetre sem vállalati nyomásra és nem is kötötték a határozott időre szóló szerződés határozatlanná változtatását ehhez a vizsgálathoz. A cégvezető azzal indokolta a terhességi teszt felajánlását, hogy a húsüzemben 10 fok alatti hőmérsékletben kell tartósan dolgozni, ami a várandós munkavállalók számára veszélyt jelent.

Magyarországon a dolgozó a megfoganás pillanatától védett, tehát határozatlan idejű szerződés esetén nem jelent előnyt a munkaadónak, ha kideríti a terhességet, ez a munkavállaló védettségét nem befolyásolja. Határozott idejű szerződés határozatlanná alakítása előtt viszont érdekelt lehet benne, határozott idejű szerződés lejárta után ugyanis már nem védett a terhes dolgozó. A határozatlan idejű szerződésnek azonban Magyarországon sem lehet feltétele a negatív terhességi teszt. Sőt, az üzemorvos a dolgozó kifejezett beleegyezése nélkül azt sem mondhatja meg a munkáltatónak, hogy terhes-e a megvizsgált munkavállaló. Csupán azt, hogy munkára alkalmas-e vagy sem.

Oroszi Babett