Káros a gyors visszatérés szülés után

Vágólapra másolva!
Rachida Dati francia igazságügy-miniszter öt nappal szülése után már dolgozott. Állítólag azért kellett a kórházi ágyból a minisztériumba mennie, mert egy fontos igazságügyi reformlépést fogadott el a kormány. Rosszul értelmezett emancipáció? Karrieréhség? Félelem a munkahely elvesztésétől? Túlzott önfeláldozás? A villámgyors come back megosztotta a francia közvéleményt. E kérdések mellett felszínre került egy másik, ennél átfogóbb probléma: Mikor tanácsos egy kismamának szülés után visszatérnie a munka világába?
Vágólapra másolva!

A korai visszatérést általában azok a nők preferálják, akik vezető beosztásban dolgoztak, és a túl sok kihagyás eddig elért eredményeiket, pozíciójukat negatívan érintené. A kisgyermekes anyukák nagy része szívesebben maradna otthon gyermekével három évig, az esetleges anyagi nehézségek ellenére is.

Ma egyébként Magyarországon a védelmi időszak és az ebből következő foglalkoztatási tilalom 8 héttel a szülést megelőzően kezdődik (illetve ha az anya és a gyermek élete, egészsége a munkavégzés folytatása esetén veszélyben van, akkor már korábban), és 8 héttel a szülést követően ér véget. Azaz, ha az édesanya úgy akarja, a gyermek születését követően akár 8 hét múlva munkába állhat. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy általában a szülők mindenképpen megvárják az egyéves kort, és azután adják bölcsődébe a gyermeket.

"Gyere vissza, és vezető maradsz"

Horváth Éva egy országos nyelviskola hálózat egyik területi menedzsere, Miskolcon dolgozik és egy közeli kisebb településen lakik. Három gyermek édesanyja, nagylánya 12 éves, ikerlányai három és fél évesek. Míg az első gyermekével két és fél évig volt otthon, az ikreket hat hónapos korukban, egyéb segítség nem lévén, kénytelen volt pótnagymamára bízni, majd tíz hónaposan a kislányok bölcsődések lettek.

"Derült égből villámcsapásként ért, hogy ismét terhes vagyok, ráadásul ikrekkel. Karrierem csúcsán voltam, végre terjesztési vezetőként önálló területet kaptam annál a cégnél, ahol akkor dolgoztam. A terhességem 7. hónapjáig dolgoztam, majd az utolsó időszakot kórházban kellett töltenem, míg végül megszületettek a lányok. Úgy terveztem, hogy legalább két évig otthon maradok velük. Hat hónaposak voltak az ikrek, amikor szóltak a munkahelyemről, hogy szívesen vennék, ha visszamennék dolgozni, nagy szükség lenne rám. Hozzátették ugyanakkor, ha nemet mondok, nem tudják garantálni, hogy vezetői pozícióba mehetek vissza dolgozni a gyes után. Két hét gondolkodási időt kaptam, ezalatt a férjem munkanélküli lett, így bárhogy is fájt a szívem, nem volt más választásom, visszamentem dolgozni."
Évának szerencséje volt, mert a faluban talált egy nénit, aki "pótnagyi" lett, gondoskodott a kicsikről, míg ő dolgozott. Először csak négy órára járt be, majd amikor a lányok 10 hónaposak lettek, bölcsődébe kerültek, ő pedig 8 órás munkaidőben kezdett dolgozni.

Nem távolodtak el a gyerekek

Leginkább attól félt, hogy a lányai eltávolodnak majd tőle, nem lesz később a bizalmasuk, és majd előbb mondanak el dolgokat a pótnagymamának, vagy a gondozónőnek, mint neki. Éva szerint az, hogy ez nem következett be, annak köszönhető, hogy mindig fel tudta állítani a megfelelő prioritásokat. Amikor dolgozott, akkor arra koncentrált, de amint hazaért, már nem volt munka, csak a gyerekek. Vacsorakészítés, sok-sok játék, beszélgetés, esti fürdetés, mese, ezekhez mind ragaszkodott, így nem okozott a kislányoknak törést, hogy nagyon korán másra kellett bíznia őket.

"Ha most újra döntenem kellene, az első másfél évet mindenképpen otthon tölteném, utána viszont "bölcsipárti" vagy. Átalakult a társadalom, felgyorsult az életünk. Másfél év után is nehéz visszatalálni a társadalomba, nemhogy három év után. Az ikrek korábban értek, mint a nővérük, mindent korábban kezdtek csinálni. Nem vált hátrányukra, hogy bölcsődések voltak" - mondja.