Beleég az emberekbe a munkanélkülivé válás

Vágólapra másolva!
Naponta érkeznek hírek csoportos létszámleépítésekről. Ez azt is jelenti, hogy naponta több százan szembesülnek a munkanélkülivé válással. Miként élik meg a dolgozók kenyérkereső munkájuk elvesztését? Milyen veszélyei vannak az állástalanságnak? Hogyan lehet ebből a lelki állapotból kilábalni? Ezekről kérdeztük Kiss István munkapszichológust.  
Vágólapra másolva!

Totális zavarodottság, düh, sértődöttség, kétségbeesés. A leggyakrabban ezek a reakciók figyelhetőek meg a munkavállalókban a felmondás közlésének hallatán. Még akkor is sokkot jelent a munkanélkülivé válás, ha a dolgozó titkon számít arra, hogy ő is az elbocsátottak listájára kerülhet.

"A munka beépül a személyiségről alkotott képbe. Ha hirtelen elveszik az állás, az identitás egy darabja is odalesz" - magyarázza a sokkos állapotot Kiss István munkapszichológus. Sok múlik a felmondást közlő vezető magatartásán. Ha a rossz teljesítmény miatt történik az elbocsátás, és korábban ezt nem jelezte a dolgozónak, akkor a munkahely elvesztését nehéz megemészteni. Valamivel könnyebb elfogadni a döntést, ha a cég piaci helyzete vagy korábban már jelzett rossz teljesítmény miatt történik. Szintén nehezebben éli meg a dolgozó, ha csak őt küldik el, könnyebben, ha többeket is érint.

Öngyilkosság, állásvesztés: együtt mozog a statisztikákban

Az állásvesztés hasonlít más, súlyos veszteségekhez, a gyásszal rokonítható. Az állástalan a tagadás, a harag, a depresszió és a beletörődés fázisait éli át. Holmes és Rake, két amerikai pszichológus az állás elvesztését a nyolcadik helyen tüntette fel a lelki erőpróbák listáján (többek között a családtagok halála, a válás, a börtön, a baleset szerepel előtte). Egy amerikai kutatás az öngyilkosság egyik fontos rizikófaktoraként említi a hirtelen állásvesztést. Ugyancsak amerikai tapasztalatok szerint 1940 és 1984 között az öngyilkosság ráta és az állásvesztők aránya hasonló mértékben és irányba mozog. A magyarázat: a gazdasági változások többnyire együtt járnak a munkanélküliség növekedésével, és a kilátástalan helyzetbe kerülő emberek sorozatos álláskeresési kudarcai a depressziós, öngyilkossági esetek növekedéséhez vezetnek. Egy néhány évvel ezelőtt német munkavállalók körében végzett kutatás szerint a munkanélkülivé válás beleég az emberbe. Ha később álláshoz is jutnak, a komfortérzetük soha nem lesz olyan, mint az első felmondólevél átvétele előtt - állította a tekintélyes Spiegel német magazinnak Richard Lucas az University of Michigan kutatója.

A munkanélküliség megélése érzelmi hullámvasútra emlékeztet. Aki a folyamatosan romló munkahelyi légkörből - például egy csőd felé manőverező cég alkalmazottjaként - egyre kényelmetlenebbül érezve magát végül megszabadul, az első szakaszban felszabadulásként éli meg az állástalanságot. Az amúgy biztosnak látszó pozícióból menesztetteknél viszont a hullámvasút azonnal lefelé indul. Egy idő után a hullámvasút pályái összeérnek a két csoportnál: a sorozatos próbálkozások ellenére is sikertelen álláskeresés fázisában találkozik a két görbe.

A legnehezebb a családfenntartóknak

Nem mindenki éli meg ugyanúgy a munkanélküliséget. "Különösen veszélyeztetettek a családfenntartók, akiknek jövedelmétől mások is függnek. Ők azonnal nekiveselkednek az álláskeresésnek, ugyanis a fizetésre égető módon szükség van - és minden visszautasítást tragédiaként élnek meg. A sikertelenség hatására önértékelésük gyorsan csökken. Könnyebben elvállalnak egy képzettségüknél sokkal alacsonyabb állást is. A nem családfenntartó nők nem ilyen hirtelen, hanem fokozatosan süllyednek bele a szerintük megváltoztathatatlanba. Rossz közérzet, unalom, depresszió jellemzi őket, sokszor a háziasszonyi szerepbe vagy egy "alibi-tanfolyamba" menekülnek, ami csökkenti az álláskeresési motivációt" - magyarázza Kiss István.

Keressünk csoportosan állást

Gyakori tapasztalat, hogy az álláskeresők szégyenkeznek helyzetük miatt. Beszűkülnek társas kapcsolataik, nem mernek találkozni ismerőseikkel, barátaikkal, akiktől így tanácsot sem mernek kérni. Mindez az álláskeresés akadályává válhat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az állásvesztés után érdemes részt venni csoportos álláskeresési tréningen, bekapcsolódni az állami munkaügyi központok által működtetett egyik álláskeresői klub munkájába. "Veszélyes, ha a hatodik hónapban sem találunk állást, ugyanis ettől kezdve egyre mélyülő apátia felé sodródunk, és erről a mélypontról nagyon nehéz elmozdulni" - mondja a pszichológus.

Egy-egy álláskeresői klub meglátogatása azért is előnyösebb, mert nem kell önállóan kísérletezni, másoktól sikeres fogásokat lehet eltanulni, állandóan bíztatást, tanácsokat kap a munkavállalási tanácsadótól. Az álláskeresői klubokba úgy jár az állástalan, mint munkahelyére - főállású álláskeresőként nevezik őket a trénerek-, lesz struktúrája a napnak, a csoport pedig ellensúlyozza az elmagányosodás érzését.

Jó tanács fejvadászoktól munkanélkülivé válóknak: ha anyagi helyzetük megengedi, ne azonnal kezdjenek el állást keresni. Előbb próbáljanak meg "rendet tenni" a fejükben, kipihenni magukat és két-három hét múlva frissen nekivágni az álláskeresésnek.