Munkanélküli biztosítás: a többség átszerződik

Vágólapra másolva!
Új biztosítónál folytathatják azok az ügyfelek, akik az Ace-nél kötöttek munkanélküli biztosítást. A cég ugyanis megszünteti ezt a termékét, a biztosítottakat pedig az April-csoport veszi át. Körülbelül 90 százalék él is ezzel a lehetőséggel. A díjak hasonlóak lesznek, a kifizetési feltételek némileg szigorodnak: például közös megegyezéses felmondás esetén nem fizet a biztosító.
Vágólapra másolva!

A múlt hét végén jelent meg a hazai sajtóban, hogy felmondja még meglévő biztosításait és kivonul a piacról a jövedelemkiesés esetére is biztosítást kínáló Ace European Group Kft. Döntésének oka: a jelenlegi gazdasági körülmények között a cégnek nem éri meg többé szolgáltatni ezt a fajta biztosítástípust. Dudás Péter, az Ace hazai fióktelepének ügyvezető igazgatója az [origo] megkeresésére pontosította a hírt: szó sincsen arról, hogy a társaság kivonulna Magyarországról. "Szinte minden marad a régiben: mindössze arról van szó, hogy ezt a terméket nem viszi tovább a cég a jövőben."

Betett a növekvő munkanélküliség

Az Ace 2008 májusában indított termékének különösen rosszkor jött a válság: az elmúlt években jellemző 7-8 százalék közötti munkanélküliségi ráta egy év leforgása alatt 10,4 százalékra ugrott, és ezzel együtt nem várt mértékben szaporodtak meg az ügyfélkifizetések. Mindez ellehetetlenítette a jövedelemkiesés-biztosítás tervezett üzleti sikerét.

Mi lesz az ügyfelekkel?

Ezek után felvetődik a kérdés, miként alakul a korábbi ügyfélkör sorsa. A dolgok jelenlegi állása szerint nem maradnak biztosítás nélkül. "Levélben már bő 1 hónapja kiértesítettük ügyfeleinket, hogy átszerződhetnek a 2008 óta Magyarországon is elérhető francia April-csoporthoz, minimális változtatások mellett. Szerencsére az új biztosítótársaság a régi ügyfelek szerződéskötésekor eltekint a fél éves várakozási időtől. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bár a biztosító elvben csak akkor fizetne jövedelemkiesés esetén az ügyfélnek, ha a biztosítás megkötése és a munkanélkülivé válás között több mint fél év telik el, a mostani átszerződés esetén ez értelemszerűen a régi ügyfelekre nem vonatkozik. A biztosítás így azonnal él"- tájékoztatott Rácz István, a korábban az Ace Group termékeit is közvetítő Biztositas.hu ügyvezető igazgatója.

Közös megegyezéses felmondás: nincs kifizetés

Amit tudni lehet: egyelőre az ügyfelek mintegy 90 százaléka kíván élni az átszerződés lehetőségével. Ők többségében változatlan feltételek mellett szerződhetnek át. Ugyanakkor jó tudni: az April - szemben az Ace Grouppal - nem fizeti a jövedelemkiesés-biztosítást abban az esetben, amennyiben közös megegyezéssel került sor a felmondásra. Igaz, az Ace Group is csak akkor fizetett hasonló körülmények között, amikor egyértelműen bizonyítható volt, hogy a közös megegyezéssel történt felmondás a munkáltató nyomására jött létre.

Mennyi a havidíj?

Új belépőként egyébként a 22-55 év közötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező, legalább 1 éve minimálisan heti 30 órában foglalkoztatott, határozatlan munkaidejű szerződéssel rendelkező dolgozó köthet biztosítást - kivéve a kölcsönzött munkaerőt. A biztosító munkanélküliség esetén 9 hónapig, míg keresőképtelenség idején 12 hónapig fizet az ügyfeleknek. A legkisebb havi kifizetett összeg 40 ezer, míg a legnagyobb havi 250 ezer forint és senki nem választhat a havi nettó fizetésének 80 százalékánál nagyobb összeget havonta. Az april.hu oldalon egyébként megtalálható egy díjkalkulátor. Egy 34 éves, egyetemi végzettségű, budapesti férfinak havi 1454 forintot kell fizetnie, ha havi nettó 95 ezer forintos fizetéssel rendelkezik.

Továbbbi konstrukciók

Magyarországon egyébként számos biztosító társaság és pénzintézet - többek közt az Allianz, az Union, a K&H, a Cardiff - nyújt a munkanélküliség idején is igénybe vehető szolgáltatást. A 2008 nyara óta elérhető jövedelemkiesés-biztosításnak ugyanakkor behozhatatlan előnye a többivel szemben, hogy nem csupán valamilyen hitel vagy biztosítás (ingatlanhitel, életbiztosítás) tartozékaként, hanem ezektől teljesen függetlenül, szabad felhasználású formában hozzáférhető az ügyfelek számára.

Takács Gabriella