Csak multi cégnél építhető karrier?

Vágólapra másolva!
Induló és terveink szerint kéthetente jelentkező sorozatunkban egy-egy gyakran hallott vagy divatos állítást fogalmazunk meg a munka világából, és azt nagyító alá vesszük. Megvizsgáljuk, mi igaz belőle, mi hamis. Első tézisünket fiataloktól vettük, akik általában a pályakezdés előtt fogalmazzák meg azt a mondatot, hogy "Karrier csak multinál építhető".
Vágólapra másolva!

Először érdemes tisztázni, hogy mi is az a karrier. Az értelmező szótár szerint "sikeres, eredményes életpálya". A dolgozók értelmezése azonban széles skálán mozog; gyaníthatóan Magyarországon a többség némileg mást ért alatta. "Nálunk a gyors, sikeres előmenetelt, érvényesülést jelenti, erős negatív felhanggal. Gondoljunk csak a 'karrierista' tisztességtelen, törtető értelmezésre" - mondja Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadó. "Pedig eredeti jelentése "életpálya", "életút". Nagyon hiányzik a tervezés képessége a leendő munkavállalókból, amikor pályát, szakmát, iskolát választanak. Ugyanis az eszközök megválasztása, amely alatt akár a munkahely típusát is érteni lehet, sokban segítheti vagy gyengítheti a sikeres életutat" - teszi hozzá.

Neked mi a karrier?

Hogy mit gondolnak a karrierről a fiatalok. A teljesség igénye nélkül három vélemény. "Számomra a karrier olyan munkahely, ahol vezetőként sokat keresek, és be sem kell járnom dolgozni, csak emailen keresztül osztogatom a feladatokat a beosztottaimnak" - mondja egy 21 éves közgazdász hallgató. A 30 éves Noémi már másképpen vélekedik erről: "Egyedül nevelem a kisfiamat, ezért nekem a biztos munkahely a fontos olyan fizetéssel, amiből kijövünk mindketten és délután a munkaidő leteltével azonnal felállhatok az asztaltól és indulhatok a bölcsibe." Viktória egy kisebb multinacionális cégnél dolgozik. Ez első munkahelye. Úgy érzi, karrierjét annak köszönheti, hogy nem kezdett el ugrálni a cégek között. "Már nyolc éve dolgozom a vállalatnak, 21 évesen diploma nélkül, közepes angol nyelvtudással asszisztensként kezdtem, most pedig középvezető vagyok felsőfokú angol tudással és diplomával a zsebemben. A fizetésemből képes vagyok önállóan élni egy saját lakásban, minden évben legalább kétszer elmenni nyaralni és márkás ruhákat vásárolni magamnak." Ugyan a vélemények eltérnek, közös bennük, hogy a karrier fogalmában meghatározó elem a fizetés. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a karrier szót sokszor társítják a multinacionális vállalatokhoz, ahol köztudottan átlag felett fizetnek. Ezen kívül van több tényező, ami miatt gyakori szófordulat lett a "Karrier csak multiknál építhető".

A multik előnyei

Lássunk néhány érvet a multikat pártolók szájából: "sokat számít az életrajzomban, hogy nagy nevű cégnél dolgoztam", "elismerik a tudásomat, folyamatosan képeznek", "kiválóak a munkakörülmények", "mindig vannak újabb kihívások", "sokat utazhatok", "több munkakultúrát, sokféle embert ismerhetek meg", "használhatom a nyelvtudásomat", "sok lehetőség van az előrelépésre". A pozitív tényezők ellenére fontos figyelembe venni, hogy e lehetőségekkel nem mindenki képes élni.
Amit nem szeretnek nagy, külföldi cégnél

Emellett a multi cégeknek is vannak hátrányai: a magyar viszonyokat nem ismerő főnök, a sok túlóra, az értelmetlennek tűnő riportolás, a hétvégi csapatépítő tréningek, a túlzsúfolt egyterű iroda, a szinte 24 órás elérhetőség. Így sokaknak egy közszolgálati vagy egy kis cégnél végzett munka jelenti az igazi karriert.

Vállalkozóként, szabadon...

Vagy éppen a vállalkozói lét. Dóra korábban nagy multinaconális vállalatnál dolgozott, most saját cégét vezeti. "Egy évig dolgoztam egy nagy multinál és eséllyel léphettem volna feljebb a ranglétrán. Bár szerettem a sok embert magam körül és a munkakörnyezettel is elégedett voltam, többek között nagyon zavart, hogy a munkámat nem érezhettem magaménak. Pontosan tudtam, hogy ha másnap felmondok, akkor szinte azonnal tudnak pótolni és az elvégzett munkán sem fog látszani, hogy azt nem én csináltam. Zavartak a kötöttségek is. Jelenleg ha a munkaidővel arányosan számolok biztosan kevesebbet keresek, mint a multinál, viszont magam osztom be az időmet, fontos a személyem a munkám során és nem csak egy végrehajtónak érzem magam. Úgy érzem, hogy jelenleg sínen van a karrierem" - mesélt tapasztalatairól a jelenleg magántanárként dolgozó hölgy, aki immáron három beosztottjával magántanárok közvetítésével is foglalkozik.

Dorofejev Tamara